A Habsburgok és a törökök közti hintapolitika lehetetlenítette el János Zsigmond uralkodását
2021. július 7. 16:31 Múlt-kor
Korábban
Lázadások és harcok
Izabella mindössze negyven esztendősen, 1559. szeptember 15-én elhunyt Kolozsváron. Rövid kormányzása alatt több felső-magyarországi erősséggel is bővítette a János Zsigmond uralma alatt álló területeket, és egy erdélyi főurak által indított felkeléssel is leszámolt.
A már szinte nagykorú János Zsigmond anyja tanácsadóival sikeresen átvette a hatalmat, helyzete azonban továbbra sem volt biztos: Ferdinánd újabb hadjáratot indított Erdély megszerzésére, több erdélyi úr átállt a Habsburgokhoz, majd a székelyek is lázadást indítottak.
A Habsburgok elleni harcok Ferdinánd 1564-es halálát és II. Miksa trónra lépését követően is folytatódtak. Bár az 1565-ös szatmári megállapodással úgy tűnt, közel a béke – ezzel II. János lemondott volna a királyi trónról, azonban megtarthatta volna az akkor uralma alatt tartott területet, és feleségül vehette volna Miksa húgát, Johannát –, végül a szultántól érkező katonai segítség ígérete vonzóbbnak bizonyult az ifjú király számára.
A folytatódó háború nem vezetett jelentős eredményre, Szulejmán 1566-ban Szigetvár ostrománál két hónappal 72. születésnapja előtt meghalt. Utóda, II. Szelim 1568-ban külön kötött békét Miksával, a Habsburg fél és II. János közt 1570-ben történt kísérlet a viszony rendezésére a speyeri szerződéssel.
Az 1570. augusztus 16-án ennek értelmében János lemondott királyi címéről, és felvette az Erdély és Magyarország hozzákapcsolt Részeinek fejedelme címet. Mivel a szerződést a regensburgi birodalmi gyűlés csupán 1571. március 10-én ratifikálta, János Zsigmond pedig március 14-én meghalt, fejedelemként való uralkodása hivatalosan mindössze négy napig tartott.
A világtörténelem egyetlen unitárius vallású uralkodóját, Erdély vallási toleranciájának megalapozóját Gyulafehérváron, Hunyadi János egykori kormányzó, valamint édesanyja, Jagelló Izabella mellé temették el. A sírt 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi vajda serege feldúlta és kirabolta.
János Zsigmond vagyonát nagybátyjára, II. Zsigmond Ágost lengyel királyra hagyta. Utóda a speyeri szerződés értelmében Miksa uralma alá kerülő Erdélyben Bekes Gáspár lett volna, azonban az erdélyi rendek a II. Szelim által kihirdetett szabad fejedelemválasztási jog értelmében Báthory Istvánt tették meg vezetőjüknek.
Bár élete utolsó éveiben is kísérletet tett a Habsburgok irányába a házassági szövetség létrehozására (amelyet a Porta tiltott meg neki), János Zsigmond végül sosem nősült meg, és egyéb kapcsolatokból származó gyermekekről sem tud a történelem. Kora egyik legműveltebb államférfija volt, nyolc nyelven beszélt és olvasott, egyúttal jó vadász és lándzsavető hírében is állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap