A Francia Idegenlégióba menekültek 1919 után Deák Ferenc kommunista unokaöccsei
2020. november 22. 08:35 Bekő Tamás
Vakmerőség a világháborúban, dicstelen működés, válogatott kínzások és gyilkosságok a Tanácsköztársaság éveiben, menekülés az országból, majd idegenlégió, malária és vérhas. Így lehetne címszavakban összefoglalni a haza bölcse unokaöccseinek kevéssé dicsőséges, ám annál kalandosabb életét, amely csak egyikőjüknek ért véget a Szahara forró homokjában.
Korábban
A zalai rokonság
A haza bölcse rokonai – apai ágon – Zalatárnokon éltek. Nagyszülei – Deák Gábor és Hertelendy Anna – botrányos válása után apja, idősebb Deák Ferenc és testvéröccse, József, valamint a családi legendárium szerint anyja tragikus halálát követően néhány évig még ő maga is ebben a községben nevelkedett.
A birtokot később nagybátyja, az egykori „gárdakapitány”, Deák József kormányozta, akinek kilenc élő gyermekétől 23 felnőttkort is megért unokája származott. Ők voltak Deák Ferenc első és másodunokatestvérei. A Deák família zalatárnoki ágának feltárását a legutóbbi időkig mostohán kezelte a történelemtudomány, pedig a család számos tagjának életútja figyelemre méltó, sőt olykor regényes sorstörténetbe ágyazódik.
A haza bölcsének egyik másodunokaöccse, Deák Péter rendőrfőkapitány közel negyedszázadon keresztül, 1896–1919 között felelt Nagykanizsa város közbiztonságáért. Alábbi írásunk az ő fiainak kalandos és részben tragikus élettörténetébe nyújt bepillantást.
Az első világháborúban Deák Péter városi rendőrparancsnok és három fia, Zoltán (1897), Lajos (1898) és Endre (1899) egy időben teljesítettek katonai szolgálatot Európa különböző harcterein. Az elsőszülött Zoltánnak, aki hadnagyként szolgált a cs. és kir. 48. gyalogezredben, ismeretlen körülmények közt veszett nyoma a keleti fronton.
Idősebb testvéröccse, Lajos – mind közül a legvakmerőbb – matróznak állt, és a Ferdinánd főhercegről elnevezett csatahajón látott el tengervédelmi szolgálatot Polában. A legifjabb fivér, Endre valóságos katonai tálentum volt. Őt 1917-ben – mint az osztrák–magyar ármádia legfiatalabb tisztjelöltjét – 17 évesen avatták hadnaggyá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.