A francia forradalmárokkal, majd Napóleonnal is szembeszegült Mária Karolina

A politika bűvkörében

A következő huszonegy év során a házaspárnak 18 gyermeke született, akik közül a felnőttkort csak heten élték meg. Közülük Mária Terézia Karolina személyének van leginkább magyar vonatkozása, mivel a későbbi I. Ferenc magyar király felesége, ezáltal magyar királyné lett.

Anyja tanácsát semmibe véve Mária Karolina már a kezdetektől fogva nagy érdeklődéssel fordult országának legégetőbb problémái felé. A bajok alapvetően abból származtak, hogy a kormányzásban egyébként igen tehetségtelen Ferdinánd, és vele együtt a nápolyi udvar mind gazdaságilag, mind politikailag nagyban függött a spanyol koronától. (Apja, a Bourbon-házból származó III. Károly 1759 óta volt spanyol király.)

IV. Ferdinánd nápolyi király

A királynő anyjától örökölt páratlan intelligenciája, céltudatos politikai látásmódja, valamint problémamegoldó képessége hamar utat tört magának: egyre nagyobb elszántsággal növelte befolyását férjére és vele együtt az egész királyi udvarra, amelynek eredményei is szép lassan megmutatkoztak.

Miután Mária Karolina hivatalosan is a koronatanács tagjává vált, a felvilágosult abszolutizmus reformista törekvéseit igyekezett megvalósítani döntéseiben: sikeresen korlátozta az egyház és az arisztokrácia politikai aktivitását, javította országának gazdasági mutatóit és enyhítette a szegények helyzetét.

Bár kezdetben mutatott némi szimpátiát a francia forradalom egyes elemei iránt, húga, a francia királyné, Mária Antónia 1793-as kivégzése után zsigerileg meggyűlölte a jakobinusok irányítása alá került forradalmi irányvonalat, és azonnal csatlakozott a Franciaország ellen létrejövő első koalícióhoz. Politikai motivációit az unokaöccsének írt egyik levelében így fogalmazta meg: „Megesküszöm, hogy én sohasem fogok szegény húgom, Mária Antónia sorsára jutni. Elszántam magam, hogy a legvégső esetben mind a hét gyermekemet tengerbe vetem, és magam is utánuk ugrom. Semmiképpen sem leszek e gazemberek zsákmánya, és senkitől sem fogok könyörületet koldulni.”

1797-ben a Nápolyi Királyság kis híján a forradalmi Franciaország áldozatává vált: miután Napóleon az Itáliai Hadsereg főparancsnokaként könnyűszerrel elfoglalta az észak-itáliai Nizzát és Savoyát, elűzte trónjáról a toszkánai és lombardiai uralkodókat, dél felé fordította csapatait. Mária Karolina nem habozott: hogy elkerülje országának francia megszállását, 1797. október 10-én különbékét kötött Franciaországgal.

A trafalgari csata (Nicholas Pocock festménye), amelyben Nelson admirális az életét vesztette

Ám az inváziót így sem sikerült elkerülni. Egy évvel később a Nápolyi Királyság – hogy biztosítsa magát Napóleonnal szemben – csatlakozott a második koalícióhoz. Ezt követően Napóleon elfoglalta Nápolyt, a király pár pedig Szicília szigetére menekült.

A függetlenségét elvesztő országban francia bábáskodással forradalmi kormány jött létre, amely végül rövid életűnek bizonyult, hiszen a második koalíció seregei, azon belül is leginkább a Nelson admirális által vezetett brit flotta hathatós közreműködésével 1799 nyarán kiűzték Nápolyból a francia alakulatokat. A királyi pár visszatérhetett.

A forradalmi és napóleoni háborúktól zajos Európához képest viszonylagos nyugalomban teltek a dél-európai királyság mindennapjai. A helyzet akkor lett ismét forróbb, amikor Napóleon – immár császárként – egész Itália Királyává (Rex totius Italiae) koronáztatta magát, és ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy nem mond le dél-itáliai törekvéseiről.

Miután az austerlitzi csatában (1805. december 2.) Napóleon szétzúzta a harmadik koalíció hadseregét, már semmi nem állt útjában: a következő év elején a franciák ismét elfoglalták a Nápolyi Királyságot, Mária Karolinának és az udvarnak ismét Szicíliába kellett menekülnie, immár végérvényesen.

Bonaparte Napóleon hatalma csúcsán a dinasztikus kapcsolatok megerősítésén fáradozott. Ennek leglátványosabb eleme mindenképpen a Habsburg-házból származó feleség kiszemelése volt. Amikor Mária Karolina hírt kapott arról, hogy unokája, Mária Lujza lesz a francia császár felesége, így sóhajtott fel: „Már csak az hiányzott nekem, hogy az ördög nagyanyjává legyek.”

A száműzetésben élő királyné 1813-ban – miután férje és közös fiuk hathatós brit támogatással és bábáskodással, az ő hivatalos kiutasítása után visszatért a nápolyi trónra – éppen Bécsbe tartott, amikor hírt kapott a lipcsei csata eredményéről és Napóleon vereségéről. A császárvárosba érkezvén azonnal belevetette magát a nagypolitikába és mindent elkövetett, hogy a nagyhatalmak segítségével visszatérhessen a nápolyi trónra. Azonban a bécsi kongresszuson való felszólalása előtt váratlanul, 1814. szeptember 8-án agyvérzést kapott és meghalt. Sem Napóleon végső bukását, sem fiának, a később I. Ferenc néven a Két Szicília Királyságra átkeresztelt nápolyi trónra kerülését nem érhette meg.

1. Egy zabolátlan hercegnő
2. A politika bűvkörében

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
• 26 éves az Európai Unió
• Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
• Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
• A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
• 10 tény a ruandai népirtásról
• 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
• Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
• Viták a közös európai történelem kapcsán