A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
2019. szeptember 25. 13:24 Németh Máté
Korábban
Csúfos vereség a nikápolyi mészárszékben
A kezdeti francia offenzíva már a janicsár nyílesőt is megsínylette, a túlélőket pedig a földbe szúrt karók késztették megállására. Ezt végül sikerült a kereszteseknek áttörni, de ekkor már gyalog voltak kénytelenek folytatni a küzdelmet, amely úgy tűnt, nem is olyan reménytelen számukra.
Röviddel az első után ugyanis következett a második lovas hullám, amely valamelyest hátravetette a török gyalogosok és szpáhik állásait, de I. Bajezid szultán többi reguláris csapata, kiegészülve a tartalékban állomásozó és a kereszteseket oldalról megtámadó szerbekkel, eldöntötte a harc kimenetelét.
A francia-burgundi csapatok után támadó magyar és havasalföldi katonák közül, aki tehette, menekült, ami miatt később gyávasággal is vádolták őket. Zsigmond király és hadserege a hadmozdulatokban valószínűleg részt sem tudott venni.
A magyar uralkodó a Dunáig hátrált a menekülőkkel, itt sikerült hajóra szállniuk, majd Konstantinápolyba jutniuk, hogy aztán onnan vegyék irányba a biztonságot jelentő hazájukat. A kevésbé szerencsések a hadszíntéren ragadtak, legtöbbjükre halál várt.
A bátorságukat fitogtatni szándékozó, első vonalban támadó és Zsigmond taktikáját átíró franciáknak és burgundiaknak a menekülésre nem volt esélye, így a legnagyobb veszteség őket érte.
A kereszteseket Bajazid parancsára százával vágták le, egyes források szerint a menet közben már foglyul ejtett Félelemnélküli János közbenjárása kellett ahhoz, hogy legalább a legértékesebb és ezért nagy váltságdíjért kiváltható katonákat hagyják életben.
A több ezer lemészárolt mellett így akadt néhány száz fogvatartott is, akik aztán hónapokkal később jutottak vissza hazájukba, valóban tetemes váltságdíj ellenében, de tudunk olyanokról is, akiket végül a szultán „vendégszeretete” során ért utol a halál, miután a szükséges pénzt az otthoniak nem tudták előteremteni.
Az egy órán át tartó csata a keresztesek számára katasztrofális véget ért, a halottak száma meghaladta a tízezret is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap