A Dunából kiemelt, díszes római lópáncél került a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe
2021. november 11. 17:47
Különösen értékes régészeti lelettel, egy teljes és ép állapotú római katonai ló fejpáncéllal gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának Római Gyűjteménye. A Duna komáromi szakaszából kiemelt lelet jelentős: a páncélnak mindhárom eleme megőrződött. Ilyen ép állapotú vértet már több mint hetven éve nem találtak a Római Birodalom területén. A gazdagon díszített elemeken a ruhátlan Mars isten és a Iuppitert idéző sasok is jól kivehetők. A tárgyat bemutató kiállítás megnyitásával egyidőben aláírják a Magyar Nemzeti Múzeum és az ELTE közötti együttműködési megállapodás megújítását.
Korábban
A hónap kincse
Novemberben egy római kori, a Duna komáromi szakaszából kiemelt, a 2-3. században készült ló fejpáncél a „Hónap kincse”. Ilyen állapotú, teljes garnitúrát már több mint hetven éve nem találtak az egykori Római Birodalom területén. A pannóniai tartományokból eddig mindössze egyetlen teljes ló fejpáncél maradt fent, ám az jóval korábbi, 1. századi, díszítése is eltérő.
A fejvérteket a katonák hátaslovainak kantárszíjaihoz kötötték, úgy, hogy védjék az állat sérülékeny szemeit és homlokát. A Dunában talált darab nem az állat teljes fejét befedő, nagyméretű fajta, hanem a csak a szemeket és azok környékét, valamint a homlokot védő, középméretű vértek közé sorolható.
A díszpáncél-garnitúra egyike azon római katonai felszerelési tárgyaknak és fegyverleleteknek, amelyek nagy számban kerültek elő a Római Birodalom határfolyóiból. Hasonlóképpen gyakoriak a római sisakok, csatatőrök, kardok és pajzsalkatrészek, valamint elsüllyedt római hadihajókból származó, katonák felirataival ellátott rézbográcsok és más bronzedények.
Istenek fegyverzete
A középső, nyolcszögletű elem ívelt éleit és sarkait kettős, illetve hármas karéjformákkal tagolták, a figurákat pedig szurokágyon, kalapálással történő domborítással alakították ki. A két ellentétes állású szélső lemez halhólyag vagy vízcsepp formájú, és zsanérral kapcsolták őket a középső lemezhez. A két szemet védő kosár félgömb formáját valószínűleg kalapálással és esztergán, fémnyomással alakították ki.
A római díszfegyvereken csaknem kizárólagosan a hadsereg isteneit idézték meg: a kiállított páncél főszereplője a mindössze teste köré csavart katonaköpenyt viselő, ruhátlan Mars isten. Jelképe a lándzsa és a pajzs, amelyek az istenség kezében a páncélon is megjelennek. Fejét balra, a lándzsa felé fordítja, sisakja és annak magas taréja így profilból látszik.
Felemelt jobb kezében lándzsát, baljában földre állított, „lebegő”, ovális pajzsot tart. Érdekesség, hogy a pajzs közepéről hiányzik a pajzsdudor, valamint a kardszíj által tartott hüvely üres, nem látható a kard markolata. Ezek valószínűleg véletlenül maradtak le.
Az oldallemezeken látható kisebb méretű, ragadozó tekintetű, horgas csőrű sasmadár a Birodalom főistenét, Iuppitert idézte meg, aki Róma legfőbb védelmezője és támogatója volt. Aki Iuppiter képmását vagy jelképeit viselte, az isten védelme alá helyezte magát. A glóbuszon álló sast hatalmi jelképként is használták, amely megtestesítette a rómaiak – Iuppiter által biztosított – világuralmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap