9 uralkodó a középkorból, aki csak néhány pillanatra tudhatta magáénak a hatalmat
2018. június 4. 18:52 Múlt-kor
Korábban
A kasztíliai hercegnő, aki méltó utódjává vált Aquitániai Eleonórának
A VIII. Alfonz kasztíliai király lányaként született Berengária – aki egyébként anyai ágon a középkor egy másik jelentős női alakjának, Aquitániai Eleonórának unokája is volt – hosszú élete során mindvégig befolyásos alakja volt Kasztíliának. Apja még fiatal korában feleségül adta unokatestvéréhez, IX. Alfonz leóni királyhoz, akitől öt gyermeke is született, mielőtt házasságukat a pápa felbontotta volna a közeli rokoni kapcsolat miatt.
A Kasztíliába visszatérő Berengária szülei 1214-es halálát követően öccse, az akkor még mindössze tíz éves I. Henrik helyett uralkodott régensként. 1217. június 6-án Henrik szintén elhunyt, miután fejbe találta egy lehulló tetőcserép. Ekkor a trónörökés szerint Berengária ex-férje, IX. Alfonz támaszthatott volna igényt a trónra, a furfangos hercegnő azonban ezt igyekezett elkerülni.
Öccse halálát és saját trónralépését is titokban tartotta a leóni király előtt, helyette levelet írt közös gyermeküknek, Ferdinándnak, amelyben arra kérte, hogy látogassa meg őt. A herceg nyár végére meg is érkezett a kasztíliai udvarba, ahol édesanyja lemondott a javára és királlyá koronáztatta őt. Berengária ily módon még harminc éven keresztül, egészen haláláig megőrizte politikai befolyását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap