800 éves, kivételes állapotban fennmaradt sakkfigurára bukkantak Norvégiában
2018. január 31. 09:50
A régészek Tønsbergben, egy 13. században épített házban egy egészen kivételes állapotban fennmaradt sakkfigurára bukkantak. A főként agancsból készült tárggyal feltehetően a modern sakk egyik ősének tekinthető shatranj nevű játékot játszották.
Korábban
Az agancson kívül a figura belseje vélhetően némi ólmot is tartalmaz, ettől a tárgy ugyanis szilárdabban állhatott a sakktáblán – áll a Norvégiai Kulturális Örökségének Kutatásáért Intézet kutatóinak közleményében.
A nem sokkal 2017 karácsonya előtt felfedezett sakkfigura alját körfaragásokkal, tetejét és oldalát pedig pontozott körökkel díszítették. Ez a huszárfigura hasonló ahhoz, amilyet az Arab-félszigeten használtak – mondta Lars Haugesten, az ásatás vezetője. A sakk az arab világban a 7. században, Perzsia meghódítását követően terjedt el, az Ibériai-félsziget lakóit pedig a mórok ismertették meg a játékkal a 10. században. Innen villámgyorsan terjedt észak felé, és feltehetően nem sokkal később már Skandináviában is ismerték – állt a régészcsapat közleményében.
Bár a tárgy az Arab-félszigetről származó sakkfigurákra emlékeztet, ez nem jelenti azt, hogy ez a lelet is onnan származik. A kutatók inkább úgy fogalmaznak, ez egy arab behatásra készült sakkfigura. Bár az arab mintát követő sakkfigurák ritkák Skandináviában, nem az az egyetlen példa, hogy hasonlót találtak a régióban. A legrégibb skandináv sakkfigurát, a 12. század második felére datálható leletet a svédországi Lundban találták meg a kutatók. Ennek kialakítása Haugesten szerint hasonló ahhoz, amelyet nemrég Norvégiában fedeztek fel.
A 13. századi ház, amelyben a tárgyat megtalálták, az ún. Anders Madsens-kapu mellett fekszik, nem messze egy középkori vártól. A területen folyó ásatás 2017 őszén kezdődött meg, és azóta már számos középkori utcát és házat tártak fel. Leletek széles körét, többek között több évszázados fésükre, kerámiákra és agancsokra bukkantak már rá a lelőhelyen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap