72 év után találták meg egy elsüllyedt amerikai hadihajó roncsait
2017. augusztus 21. 09:34 MTI
Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.
Korábban
A USS Indianapolis hadihajót a japánok süllyesztették el a Csendes-óceánon. A hajót 1945. július 30-án Guam és Leyte között érte a japán tengeralattjáró torpedótalálata, amikor egy titkos küldetésből tért vissza, aminek során a háborúnak véget vető, Hirosimánál bevetett atombomba részeit szállította egy amerikai katonai bázisra, a Tinian-szigetre. Az amerikai tengerészet történelme során ekkor szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget egyetlen támadásban. A fedélzeten tartózkodó 1196 fős legénységből mintegy 800-an élték túl a katasztrófát. A hajóról azonban nem fogtak semmiféle vészjelzést, ezért mire egy őrjárat véletlenül rábukkant a mentőmellényben sodródó túlélőkre a cápáktól hemzsegő vízben, már csak 316 embert tudtak kimenteni.
A hadihajó roncsai 5,5 km mélyen fekszenek, a Csendes-óceán fenekén. A civil csoport által végzett kutatást a Microsoft társalapítója, Paul Allen vezette. Mivel a hajó mindössze 12 perc alatt elsüllyedt és vészjelzést sem fogtak róla, hosszú ideig rejtély maradt, hogy pontosan hol merült a hullámsírba. Allen és kutatócsoportja augusztus 18-án bukkant rá a roncsokra. A hely meghatározásában egy új kutatás volt segítségükre, amely meghatározta, hol tartózkodott a támadást megelőző estén a USS Indianapolis.
Allen a Petrel nevű különleges, kutatásra tervezett, 13 fős legénységű hajóval kutatta fel a hadihajó roncsait. A kutatócsoport egy tengeri forgatásra alkalmas távirányított kamerával készített képeket a roncsról, ezeken látható a USS Indianapolis felirat is. Allen szerint a második világháborúban fontos szerepet játszó hajó megtalálásával méltóként róhatják le tiszteletüket az egykori legénység és családtagjaik előtt. A kutatócsoport közleményében hangsúlyozta, hogy a hadihajó továbbra is az amerikai haditengerészet tulajdona, a továbbiakban háborús emléknek minősül.
Az egykori túlélők közöl még huszonketten vannak életben. Szóvivőjük elmondta: mindegyikük várta a napot, amikor a hadihajót megtalálják. A USS Indianapolis történetét több dokumentumfilm és játékfilm is feldolgozta, legutóbb a Nicolas Cage főszereplésével forgatott A bátrak háborúja, de Steven Spielberg is felidézte a történteket a Cápa című filmjében, amelyben egy kitalált szereplő, mint túlélő mesél a hadihajó elsüllyedéséről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.