7 égi jel, amely megváltoztatta a történelmet
2018. augusztus 2. 08:26 Múlt-kor
Korábban
„Larissza” városának eleste, Kr. e. 557
A görög kalandor és történetíró Xenophón Kr. e. 401-ben ifjabb Küroszt, II. Dareiosz perzsa uralkodó kisebbik fiát kísérte a Közel-Keleten, hogy elvegyék bátyjától, II. Artaxerxésztől a trónt. Anabaszisz („Felvonulás”) című művében leírja a hadjáratot, és említést tesz arról, hogy a Tigris folyó partján egy elhagyatott várost találnak, amelyet Larisszának nevez.
Xenophón szerint a város egykoron bevehetetlen erődítmény volt, amelyet hosszasan próbált bevenni két évszázaddal korábban egy perzsa sereg, de nem tudtak átjutni vastag és magas falain. A város akkor tört meg, amikor „egy felhő eltakarta a napot”, ez pedig annyira megviselte a larisszaiakat, hogy azonnal elhagyták városukat, és egy közeli piramisban kerestek menedéket. A várost így akadálytalanul be tudták venni a perzsák.
Az időszakból ismert napfogyatkozás Kr. e. 557 május 19-én történt, azonban egy Tigris menti Larissza nevű városról nincs egyéb információnk – a legelterjedtebb feltételezés az, hogy a mai iraki Moszul város közelében lévő, Nimrudnak nevezett ókori város romjaira találhatott Xenophón és Kürosz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.