65 év után vitte vissza Orwell 1984-ét a könyvtárba egy oregoni férfi
2023. június 19. 14:24 MTI
Hatvanöt év után juttatta vissza a könyvtárba George Orwell 1984 című disztópikus regényét egy most 86 éves amerikai férfi – jelentette pénteken a BBC hírportálja.
George Orwell igazolványképe az 1920-as évekből
Korábban
Ma is aktuális, ezért juttatta vissza
Az egyik Oregon állambeli megyei könyvtárának visszaküldött kötethez mellékelt, WP monogrammal ellátott üzenetében a férfi azt írta: újraolvasása után döbbent rá arra, hogy a regény egyes fejezetei ma is roppant aktuálisak, ezért vissza kellene kerülnie a kölcsönözhető könyvek közé.
"Egyszerűen adjuk hozzá az internet és a közösségi média kifejezéseket, és máris 2023-ról olvashatunk" - írta, kiemelve a régi kiadású könyv 207. oldalán olvasható egyik részletét.
Még egyetemistaként kölcsönözte ki
A feljegyzés szerint WP már 1958-ban, a Portlandi Állami Egyetem végzős hallgatójaként visszaadta volna a könyvet, de ezt valamiért mégsem tette meg.
"Elnézést a késésért, 86 évesen végre meg akartam nyugtatni a lelkiismeretemet" - írta.
A könyvtár a gesztusra válaszul azt írta az idős embernek: nem kell késedelmi díjat fizetnie.
Legnépszerűbb, 1948-ban írt regényében, amely egy képzeletbeli totalitárius birodalomban játszódik, Orwell azt taglalja, hogy szerinte mivé lesz a rend szabadság nélkül.
A könyvből 1984-ben film is készült John Hurt és Richard Burton főszereplésével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.