38 év után találta meg anyját az argentin katonai junta által örökbe adott gyermek
2015. december 2. 10:22 MTI
Megtalálta egykor bebörtönzött anyját egy argentin férfi, akit még újszülöttként szakított el tőle a katonai junta. Az Abuelas de Plaza de Mayo emberjogi szervezet szerint a katonai diktatúra (1976-1983) a megölt, illetve bebörtönzött baloldaliak ötszáz gyermekét adta nevelőszülőkhöz hamis személyazonossággal.
Korábban
A 38 éves férfi, Mario Bravo és anyja DNS-teszt segítségével talált egymásra - közölte a Télam hírügynökség. A nő 1977-ben kétéves börtönbüntetése alatt szülte meg gyermekét Tucumán észak-argentin tartományban, a kicsit azonnal elvették tőle. A férfi a Cadena 3 rádiónak elmondta, hogy 2007-ben az Abuelas de Plaza de Mayo (Május téri nagymamák) elnevezésű híres emberjogi szervezet kezdte meg a keresést. A szervezet nemrég közölte, hogy megtalálták a 119. unokát.
Az Abuelas de Plaza de Mayo szerint az Egyesült Államok által támogatott katonai diktatúra (1976-1983) a megölt, illetve bebörtönzött baloldaliak ötszáz gyermekét adta nevelőszülőkhöz hamis személyazonossággal. A most azonosított férfi ezen gyerekek közül csak a második, akinek anyja túlélte a junta börtönében töltött éveket. Az Abuelas de Plaza de Mayo a szétszakított családok újraegyesítéséért fáradozik, a katonai diktatúra idején foglyul ejtett ellenzékiek elrabolt gyerekeinek nyomát kutatja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.