Megelevenednek a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői
2014. október 8. 16:17
A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetőit bemutató állandó régészeti kiállítás nyílt október 6-án a miskolci Herman Ottó Múzeum papszeri kiállító épületében. A közel 30 éve feltárt karosi temető vezérleletei már bejárták szinte egész Európát – így együtt a hazai közönség viszont most először láthatja majd őket.
Korábban
A Bodrogközben található Karos nevű falu melletti dombvonulaton 1986 és 1990 között kerültek feltárásra a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb honfoglalás kori temetői. A temetők használatának idején, a 895-950-es évek között feltehetően a Felső-Tisza-vidéken lehetett a fejedelmi szállásterület, e temetőkben pedig a fejedelmi kíséret tagjai nyugodhattak.
Erre utal, hogy a karosi sírok nem- és életkorbeli megoszlása sajátos összetételt tükröz: az itt eltemetettek közül kiemelkedően magas az erősen felfegyverzett, pompás méltóságjelvényeket viselő férfiak száma. Az egyébként is gazdag temetkezések közül kiemelkedik az a három, rangos tárgyakkal (veretes szablya, tarsolylemez, készenléti íjtartó tegez) rendelkező „vezéri sír”, mely talán a kalandozó hadjáratok vezetőit rejtette. A vezérek és családtagjaik mellett a karosi temetőkben a kíséret harcosainak sírjai is külön csoportot alkottak.
A hétfő este nyílt, közel 1500 tárgyat felvonultató kiállítás nem csupán a páratlan leletanyag miatt különleges: szemléletében és módszereiben is különbözik az eddig megszokottaktól. A régészeti kutatás módszereinek bemutatásával nem csupán a leletek történetét, hanem azok értelmezésének folyamatát is láthatóvá, átélhetővé teszi. Merev magyarázatok helyett inkább azt meséli el, hogy az ásató régész a karosi temetők térképezése, leleteinek elemzése alapján milyennek tudta – és az újabb és újabb eredmények fényében tudja ma is – a honfoglalás kori Északkelet-Magyarország világát megrajzolni. A speciális elemzési mód segítségével nem csupán a bodrogközi temetők, de más régészeti lelőhelyek, sőt akár napjaink világa is értelmezhetővé válik: a darabokra szedett egész mögött felsejlenek a rendszert mozgásban tartó szabályok is.
A kiállítás hagyományos módon is végigjárható: a temetők kutatástörténetétől az utolsónak földbe került sírok elemzéséig juthatunk el, de az első teremben feltett kérdések alapján akár egy önálló felfedezőútra is indulhatunk. A tárlat egy bejárható ásatási diorámával kezdődik, melyen keresztül a látogatók a régészeti kutatás és terepi dokumentálás körülményeibe nyerhetnek bepillantást. A második helyiségben egy régészeti „kutatólaboratórium” kapott helyet, ahol a terepen megtalált leletek tematikusan, egy-egy kérdés köré rendezve kerülnek bemutatásra. A kérdésekre adott válaszokat a labor szekrényeiben, a régészeti leletek közt és az ásatási dokumentációban kutatva, mindenki maga találhatja meg. Így – mivel nem csupán a régészek privilégiuma a múltról való gondolkodás – a tárgyak, virtuális- és kézzel fogható rekonstrukciók, a fényképek és az eredeti sírrajzok alapján a látogatók maguk is megrajzolhatják saját honfoglaló világukat.
A tapasztaltak feldolgozását a harmadik teremben található játszó-pihenő tér: berendezett jurta, családi kvízjáték, ügyességi feladatok, mesék és mondák szolgálják. A tárlat alapvetően a családi felfedezésre épül, nem csak a 10 éven aluli gyermekek számára igényli a szülői közreműködést.
A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jöhetett létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap