300 év, négy trónfosztás
2014. augusztus 25. 16:31 Németh Máté
Korábban
Az utolsó felvonás – sikertelen restauráció, sikeres detronizáció
A negyedik és egyben utolsó trónfosztás az utolsó magyar királyhoz, IV. Károlyhoz köthető. Az első világháborút követően, 1918. november 13-án IV. Károly az Eckartsauban kiadott nyilatkozata alapján Magyarországot illetően is felfüggesztette királyi jogainak gyakorlását. Azonban nem egészen két és fél évvel később, 1921 tavaszán úgy döntött, visszafoglalja trónját, ami komoly nemzetközi és belső zavarokat okozott a Teleki-kormány konszolidációs politikájában.
Az uralkodó - megszakítva svájci emigrációját - március 26-án, váratlanul tűnt fel az országban, majd felszólította Horthy Miklós kormányzót, hogy adja át neki a hatalmat. A kormányzó és támogatói köre közölte IV. Károllyal, hogy terve nem tenne jót az ország számára, hiszen mind a szomszédos országok, mind a nagyhatalmak világossá tették, nem hajlandók elfogadni a Habsburg-restaurációt. A visszatérő uralkodót ekkor még meg lehetett győzni és néhány napos szombathelyi tétovázás után úgy döntött, visszautazik Svájcba. Akciója a sokak szerint nem egyértelműen viselkedő Teleki Pál miniszterelnöki székébe került.
IV. Károly azonban nem nyugodott bele a helyzetbe, 1921 októberében ismét síkra szállt uralkodói jogainak gyakorlása érdekében. Ezúttal fegyverrel akarta átvenni a hatalmat, bízva abban, hogy amennyiben az hamar végbemegy, az ellenzők kénytelen-kelletlen tudomásul veszik majd lépését. Az uralkodót és hozzá hű legitimista csapatait október 23-án a fővárosnál sikerült megállítani, a budaörsi csatában többek között Horthy híve, Gömbös Gyula és a hamarjában felfegyverzett egyetemi hallgatók tettek arról, hogy a második királypuccs is sikertelen legyen.
A királyi párt - merthogy Károly ekkor már feleségével érkezett Magyarországra - őrizetbe vették, majd az ország végleges elhagyására kényszerítették és Madeira szigetére száműzték. Nagyjából ezzel egy időben, november 6-án a nemzetgyűlés elfogadta a nagyhatalmak nyomására született kormányjavaslatot, amely törvénybe foglalta a Habsburg-ház újabb trónfosztását. Az utolsó Habsburg uralkodó és magyar király, IV. Károly fél évvel később, 1922. április 1-én spanyolnáthában halt meg. A királykérdés ezután hosszú időre lekerült a magyar politikai napirendről.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Római Birodalom](/ih0Ax/label/.cut-640x400/105.jpg)
Római Birodalom
- Római légiók is összecsapnak az idei Savaria Történelmi Karneválon
- A Római Birodalom új fővárosa pecsételte meg Ostia sorsát
- A keresztényeket okolta Nero a Rómát elpusztító tűzvészért
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)