A vádlottak padján Pol Pot jobbkeze
2014. július 30. 14:33 MTI
Népirtás vádjával újabb per kezdődött szerdán Kambodzsában a vörös khmer rezsim két utolsó, még életben lévő vezetője ellen. A vádlottak padján a 87 éves Nuon Chea, a néhai diktátor, Pol Pot jobbkeze és a 82 éves Khieu Samphan volt államfő ül. A két egykori politikai vezető ellen 2011 óta folyik egy másik eljárás is emberiesség elleni bűncselekmény, azon belül az erőszakos kitelepítések miatt. Az utóbbi perben jövő héten, augusztus 7-én várható ítélet.
Korábban
Az ENSZ égisze alatt működő phnompeni bíróság ezúttal a csam muzulmán kisebbség és a vietnami lakosság tömeges mészárlásának, valamint a buddhista szerzetesek üldözésének ügyét vizsgálja. A becslések szerint az 1975 és 1979 között uralmon lévő rezsim mintegy 20 ezer vietnamit és az akkor 700 ezer lélekszámú csam kisebbség 100-500 ezer tagját ölte meg. A per keretében most először vizsgálják a diktatúra évei alatt elkövetett nemi erőszakot és kényszerházasságokat is.
A szerdai meghallgatáson egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg Nuon Chea. Lars Olsen, a kambodzsai ENSZ-törvényszék szóvivője szerint a most indult per 2016-ig is eltarthat. A vörös khmerek uralma alatt a délkelet-ázsiai országban legalább 1,7 millióan vesztették életüket kínzás, gyilkosság, kényszermunka vagy éhínség következtében.
A kambodzsai kormány 1997-ben kérte az ENSZ segítségét a volt vörös khmer vezetők bíróság elé állításához. Phnompen 2003-ban kötött megállapodást a világszervezettel arról, hogy közösen hozzák létre az illetékes törvényszéket. 2006-ban végül felállították a fővárosban a Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamaráit (ECCC).
Az ENSZ-törvényszék fennállása óta eddig csak egyetlen személyt ítéltek el a vörös khmerek rémuralmával összefüggésben: a hírhedt S-21 kínzóközpont vezetőjét, Kaing Guek Eavot, akire 2012 februárjában életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50