Hat halálos divattrend
2014. július 3. 17:00
"A szépségért meg kell szenvedni!" - tartja a mondás, amely azonban nem teszi hozzá, hogy az embernek, aki ősidők óta próbál lépést tartani az éppen aktuális trendekkel, nem egyszer az életébe került a divatos öltözködés.
Korábban
Fullasztó fűző
A fűző évszázadokon át népszerű volt a nők, sőt a férfiak körében is. A szebbik nem tagjainál az alak kiemelésére, a férfiaknál pedig a tartás tökéletesítésére, és nem utolsó sorban a pocak elrejtésére szolgált. Minden korban más-más volt a fűződivat, de különféle alkalmakkor vagy időszakokban, például terhesség idején, lovagláskor, utazáshoz vagy bálokon eltérő fűzőt viseltek.
A kortársak által hasznosnak tartott ruhadarab népszerűsége a 19. században érte el a tetőpontját, habár nem kevés, kellemetlen mellékhatása volt: korlátozta a szabad mozgást, emésztési zavart, légzési nehézségekből fakadó ájulásokat, sőt még belső vérzést is előidézhetett. Egyesek szerint gerincferdülést is okozhatott, ráadásul az első időkben halcsontokkal, később acéllal merevített fűző annyira felhorzsolta a nők bőrét, hogy a mély sebek gyakran végzetesen elfertőződtek.
Matild norvég királyné (1869-1938) híres volt a fűző iránti szenvedélyéről
A derékméretet akár negyven centiméteresre is leszoríthatta a homokóra vagy darázsderék elérését szolgáló fűző, ami a mai 90-60-90-es női ideáltól igen messze állt. Egyes tanulmányok szerint a ruha-kiegészítő miatt 15-35 kilogrammnyi nyomás nehezedett a törzsre, a tüdőkapacitás pedig a légzőszerv alsó lebenyeinek összeszorítása miatt akár 20 százalékkal is csökkenhetett. 1903-ban állítólag két nő halt meg annak következtében, hogy a fűzőjük hirtelen elpattant, és az acéltartók belefúródtak a szívükbe.
Meg kell említenünk azokat a történészeket is, akik szerint a fűzőkkel kapcsolatos negatívumok csupán mítoszok, és az egészségkárosító hatásai olyan, 18-19. században élt orvosok szakvéleményén alapul, akiknek értekezéseit egytől egyig megcáfolta a modern orvostudomány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.