Megfejtették a hamelni patkányfogó legenda rejtélyét
2014. július 1. 09:32 MTI
Megfejtették a hamelni patkányfogó című, világszerte ismert legenda rejtélyét cseh kutatók - írta a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn.
Korábban
A legenda szerint 1284-ben a patkányoktól hemzsegő Hameln szász városkába egy köpenyeges férfi érkezett, aki pénzért elvállalta, hogy megszabadítja a települést a patkányoktól. Bár bűvös sípjával egy közeli folyóba csalogatta az állatokat, a kialkudott bér kifizetését megtagadták tőle. Az idegen ezért később vadász képében visszatért, és bűvös sípjával ezúttal 130 gyereket csalogatott magával, akik soha nem tértek vissza.
Történészek már korábban sejtették, hogy a legendának valós alapja lehet, de a bizonyítékok hiányoztak. Ezeket cseh kutatóknak sikerült megtalálniuk. "Kutatások és levéltári források azt bizonyítják, hogy a krónikában emlegetett 130 gyermeket a dél-morvaországi Vyskov környékére vitte a furulyás" - mondta a lapnak Katerina Sevcíková, Podomí polgármestere. Podomí egy Vyskov melletti település Brünntől (Brno) mintegy 35 kilométerre észak-keletre. Az alsó-szászországi Hameln és Podomí közötti valószínűsíthető kapcsolatra Podomí múltjának kutatása közben jött rá Ervín Cerny helytörténész.
Cerny figyelmét felkeltette Wolfgang Wann német történész egyik munkája, amelyben azt állítja, hogy Vyskov környékére a 13. században szászokat telepítettek le, mégpedig Bruno korabeli olmützi püspök rendeletére. A püspök maga is szász származású volt, a Hameln városától mintegy 15 kilométerre lévő kis településen született. Valószínűnek tűnt tehát, hogy a püspök szülőföldjéről hozatott telepeseket Dél-Morvaországba.
Dása Zauharová, a Podomí múltját kutató egyesület tagja szerint ezt támasztja alá az a tény, hogy a régióban, Vyskov környékén is létezett valamikor egy Hamlíkov, tehát Kis Hameln nevű település. Podomí múltjának kutatásakor Cerny egy olyan forrásra talált, amely Hamlíkov nevű települést emleget a falu közelében. A feltételezett helyen ásatásokat folytattak és valóban épületmaradványokra bukkantak. A huszita időkben ugyanis Hamlíkov leégett és egy 1596-os dokumentum szerint a település végleg elpusztult.
Cseh kutatók ennek alapján valószínűsítik, hogy a rejtélyes furulyás a valóságban egy olyan személy volt, aki a püspök megbízásából telepeseket toborzott. Így a legenda szerinti 130 hamelni fiatal Dél-Morvaországba kerülhetett. Ezektől a telepesektől kapta nevét Hamlíkov, vagyis Kis Hameln.
A kutatások eredményéről értesítették Hameln városát, amelynek legfőbb turistacsalogatója éppen ez a legenda. "Mi is ráakadtunk olyan történelmi forrásra, amely szerint az eltűnt fiatalok éppen Morvaországban mentek. Számunkra azonban újdonság, hogy erre ott bizonyítékot is találtak, és hogy a legenda Morvaországban is él" - nyilatkozta a lapnak Harald Wagner, a hamelni kulturális központ igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap