1849 után pesti háza alatt bujkált Táncsics Mihály

2014. június 26. 15:54 MTI

Százharminc éve, 1884. június 26-án halt meg Táncsics Mihály író, publicista, politikus, az 1848-as forradalom ikonikus alakja, akit budai börtönéből a pesti nép szabadított ki 1848. március 15-én. Az állandóan darócruhában járó, mindenkit kendnek szólító és minden kompromisszumra képtelen Táncsicsot a szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték.

Korábban

1799. április 21-én született Stancsics Mihály néven a Bakony északi lábánál fekvő Ácsteszéren. Édesapja telkes jobbágy volt, tizenhárom gyermeke közül csak hét maradt életben. Táncsics élete első két évtizedét a kis községben, egy vályogfalú házban élte le, zsellérként, pásztorként, uradalmi cselédként robotolt. A személyesen is megtapasztalt jogtalanságok késztették arra, hogy élete végéig a jogegyenlőségért harcoljon.

Tizenkilenc évesen takácsinasként került ki a jobbágysorból, egy év múlva szabadult a szombathelyi fiókcéhben és megkezdte vándorútját. Az egészségre ártalmas mesterséget hamar otthagyta, s falujában segédtanítónak szegődött el. Tudását tekintve ekkor még nem sokkal haladta meg diákjait, de éjjel-nappal képezte magát. A gimnáziumot 1823-tól Kecskeméten, Nyitrán és Pesten járta ki szolgadiákként, házitanítóként, majd beiratkozott a pesti filozófiai iskolába.

Eleinte nyelvészeti kérdések foglalkoztatták, de egyre gyakrabban került összetűzésbe a cenzorokkal. Beszélgetőkönyvét a benne szereplő példamondatok miatt elkobozták, következő kéziratai már meg sem jelenhettek. Több arisztokrata családhoz vették fel házitanítónak, de "veszedelmes" nézetei miatt mindig hamar elbocsátották. Ekkor már politizált is, irányregényeiben (Rényképek, Pazardi) és cikkeiben a polgári átalakulás Széchenyi-féle programját hirdette.

A Pesti Hírlap 1841-es megjelenése után Kossuth Lajos mellé állt. Amúgy is szabad tolla egyre jobban elragadta, a cenzúra miatt javarészt külföldön megjelentetett politikai röpirataiban és népkönyveiben a reformellenzék programjának elfogadását és az érdekegyeztetés paraszti bázisának megteremtését sürgette. 1843-ban Németországban adta ki és csempészte haza Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című röpiratát, 1846-ban megjelent Józan ész című írásában az osztály nélküli utópisztikus társadalom létrehozásának lehetőségéről értekezett. Amikor még ebben az évben le akarták tartóztatni, Horvátországba szökött, itt született a Nép szava Isten szava című röpirata, amelyben kifejtette: a földesurakat semmiféle kárpótlás nem illeti meg a jobbágyfelszabadításért. A hatóságok 1847-ben akadtak nyomára, és sajtóvétség miatt Budán bírói ítélet nélkül bebörtönözték. (Egykori börtöne a napokban került vissza a magyar állam tulajdonába.)

A börtönből a pesti nép szabadította ki 1848. március 15-én. Néhány hét múlva már el is indította radikális hangvételű lapját Munkások Újsága címmel, amelyben minden kiváltság eltörlését és általános választójogot követelt, de orgánumát az "alkotmányos kerékvágást" szem előtt tartó forradalmi vezetés 1849 elején betiltotta. Az állandóan darócruhában járó, mindenkit kendnek szólító és minden kompromisszumra képtelen Táncsics a siklósi kerület képviselőjeként tagja volt az első népképviseleti országgyűlésnek, de felszólalásai rendre nevetségbe fulladtak.

A szabadságharc bukása után halálra ítélték és jelképesen kivégezték. Ő eközben a régi pesti háza alatt kialakított rejtekhelyen bujkált, itt írta a Mi a szocializmus és mi a kommunizmus, valamint a Mik a vörös republikánusok, és mit akarnak? című röpiratait. Csak az 1857-es általános amnesztia után jött elő, ekkor rendőri felügyelet alá került, a fővárost is csak engedéllyel hagyhatta el. 1860-ban a március 15-i tüntetések szervezése miatt 15 évi börtönre ítélték, a rabságból az 1867-es kiegyezéskor majdnem teljesen vakon szabadult.

Látása egy kockázatos műtét után javult. 1869-1872 között az orosházi választókerület képviselője volt. Arany trombita címmel lapot indított és bekapcsolódott a munkásság szerveződésébe, megválasztották az Általános Munkásegylet elnökének. Az egylet vezetőivel 1870-ben szakított, képviselői mandátumának lejárta után pedig teljesen visszavonult a közélettől. Utolsó éveit nélkülözések között élte le, házát elárverezték, a neki járó csekély segélyt könyveinek árusításából próbálta kiegészíteni. Ekkor írt munkáiban megpróbálta bebizonyítani, hogy a magyar a legrégibb nyelv, és befejezte önéletrajzát.

Táncsics Mihály 1884. június 26-án halt meg Budapesten. Számos utca, intézmény őrzi nevét, szülőháza ma múzeum. 1990 óta osztják ki az újságírói tevékenységet elismerő Táncsics Mihály-díjat.