Titokzatos emberszobrok a török partoknál
2014. április 22. 12:14
Tizenegy férfi, négy nő, két gyermek, egy kőszáli kecske és egy római sas dombormű áll a dél-törökországi partokon egy közel kétezer éves települést hirdetve, amely a hellenisztikus korban a jelentős kereskedelmi útvonalakat ellenőrizte. A leletegyüttes teljesen egyedülálló Anatóliában.
Korábban
A törökországi Mersin tartomány Şeytan Deresi-völgyében fellelhető ún. Adamkayalar (jelentése: embersziklák) gyakran okoz meglepetést az arra tévedőknek, ugyanis életnagyságú emberi domborművek díszítik a sziklafalat. A becslések szerint közel kétezer évesek. Ümit Aydınoğlu, a Mersini Egyetem Régészeti Tanszékének docense szerint a szobrok teljesen egyedülállóak Törökországban.
Az Adamkayalar-régió egykoron szent területnek számított, a domborművek előkelőségek vagy katonai parancsnokok családjait ábrázolják, amit a megbecsülés jeleként kell értelmeznünk. "Sehol máshol nincs annyi dombormű, mint Anatóliában. Valószínűleg azért, mert számtalan kultúra fordult meg erre" - mondta Aydınoğlu.
A kutatók szerint azért élte túl a leletegyüttes az elmúlt két évezredet, mert nem központi, hanem viszonylag eldugott helyen található. A török szakember szerint a stilisztikai változások alapján az alkotások nem egy időben készültek, hanem egy közel 250 éves intervallum alatt jöhettek létre az i. e. 1. század i. sz. 2. század között.
Aydınoğlu szerint a tény, miszerint a sziklák Kızkalesi felé néznek, arról árulkodik, hogy jelentős történelmi helyszínről beszélünk. "A lakosok azért telepedtek ide, hogy a völgyben futó útvonalakat ellenőrizni tudják. Ha fentről nézünk le a településre, jól látszik, hogy a hegyek városfalként veszik körbe a helyszínt. Egyfajta ősi katonai parancsnoksággal állunk szemben, amely a hellenisztikus időszakban a kereskedelmi útvonalakat felügyelte" - mondta a kutató.
Hozzátette: viszonylag csekély figyelmet kap a helyszín, amely a turistatérképekre sem mindig kerül fel, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben ez megváltozik. Közölte, hogy mivel az illegális kincsvadászok időről időre felkeresik a települést, mihamarabb védelem alá kellene helyezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.