Híres személyek ellopott testrészei 

Az elhunyt hírességek gyakran a haláluk után sem nyugodhattak békében, ugyanis a történelem során többször megesett, hogy maradványaikat, egy-egy testrészüket eltulajdonították korábbi híveik. Az ilyen esetekből válogattunk.

Szent Miklós csontjai

A középkor évszázadaiban a szentek maradványai keresztény zarándokok ezreit vonzották, akik csodatevő képességekkel ruházták fel az ősi csontokat. Ám a zarándokok mellett a tolvajok is felfigyeltek a különleges értékű relikviákra, sőt az is megesett, hogy a szomszéd faluban helyet kapó ereklyét tulajdonították el a helyi földművesek, mondván, hogy az ő lakóhelyüknek, vagy állataiknak nagyobb szükségük van a nagy tiszteletben álló csontokra.

Szent Miklós jelenlegi nyughelye Bariban

Hasonló történt a már az életében legendává váló Szent Miklós maradványaival is, amelyek a püspök 343. december 6-án bekövetkezett halálát követően évszázadokig a kis-ázsiai Müra városában pihentek. A 11. század végén azonban a területet elfoglalták a szeldzsuk törökök, majd 1187-ben a dél-itáliai Bari lakói kalózokat (más krónikákban "privilegizált tengerészek" szerepelnek) béreltek fel, hogy ellopják a maradványokat. A küldetés sikerrel járt, Miklós tiszteletére bazilikát építettek, s ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron. Ennek évfordulóját Bari városa minden esztendőben felvonulással és tűzijátékkal ünnepli meg.

Geronimo koponyája

Geronimo a 19. század végén az utolsó apacslázadás vezetője volt. 1886-ban megadta magát, majd bebörtönözték az oklahomai Fort Sillben, ahol később Prescott Bush, a 2008-ban leköszönő amerikai elnök, George W. Bush nagyapja teljesített szolgálatot. Szabadulása után Geronimo indián cirkuszokban lépett fel, s áttért a keresztény vallásra. Utoljára nyilvánosan Theodor Roosevelt elnöki beiktatásán jelent meg 1905-ben.

Az 1909-ben elhunyt Geronimót Fort Sill közelében temették el, de az indiánok már régóta azt állítják, hogy 1918-ben az első világháborúban önkéntesként harcoló Prescott Bush és néhány bajtársa ellopták törzsfőnökük koponyáját és átadták a Yale Egyetemen működő titkos társaságnak, a Skull and Bonesnak (Koponya és Csontok). Az indiánok egyik vezetője elmondta, hogy Bush halála után, az 1970-es években a Yale-ről egy ismeretlen feladótól kapott egy dossziét, amely igazolta vádjukat.

A 80-as években többször találkozott Jonathan Bushsal, Prescott öccsével, aki - ahogy az egész Bush-család- szintén a Yale-re járt, és tagja volt a titkos társaságnak. Az utolsó találkozón felajánlottak neki egy koponyát, ha hallgat az ügyről, de az indiánok visszautasították, mondván, a koponya túl kicsi ahhoz, hogy Geronimóé lehessen.

A Geronimóról készült legismertebb fénykép

A kutatók négy éve találtak egy 1918-ban írt levelet, amelyben a Skull and Bones egyik tagja arról értesítette barátját, hogy "Geronimo koponyáját kiszedték sírjából és most biztonságban van nálunk". A levelet az egyetem lapja hozta nyilvánosságra, ám a történészek vitatják annak hitelességét. A Fort Sill-i múzeum igazgatója kételkedik abban, hogy Bushék hozzáférhettek a sírhoz, mivel az 1920-ig jelöletlen volt és bozót borította, azonban az apacsok szerint az erődben mindenki tudta, hol van.

Boleyn Anna szíve

Amikor VIII. Henrik érvénytelenítette első feleségével, Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, szakított a katolikus egyházzal, hogy feleségül vehesse első hitvesének udvarhölgyét, Annát; a frigyre 1533. január 25-én került sor. Boleyn Anna egy lánnyal, a későbbi I. Erzsébettel örvendeztette meg Henriket, házasságukból azonban a király nagy bánatára nem született fiú. A király „gondoskodott” a megfelelő cseréről, ugyanis Henrik harmadik felesége, Jane Seymour (Seymour Johanna) végre fiút szült az örökösödési kérdést állandóan napirenden tartó király legnagyobb megelégedésére.

1536 áprilisában-májusában vette kezdetét a Boleyn Anna elleni rágalomhadjárat, május 2-án az asszonyt elfogták és a Towerbe zárták, május idusán pedig bűnösnek ítélték az ellene felhozott vádakban. Habár a házasságtörésért és a vérfertőzésért élve elégetés járt volna, VIII. Henrik lefejezésre „enyhítette” az ítéletet. Május 17-én Anna bátyját, Györgyöt és a házasságtörésbe belekevert két udvari apródot kivégezték, majd két nappal később az asszonyon volt a sor: Boleyn Anna nem érzett se félelmet, se bűnbánatot, bátran állt a hóhér elé, aznap reggel ki is végezték.

Boleyn Anna kivégzését a legnagyobb szakszerűség közepette rendezték meg, a temetésről és a holttest koporsóba helyezéséről azonban már nem gondoskodtak - végül a közeli Szent Péter királyi kápolnában, a magas oltár alatt, bátyjával együtt temették el. Anna teste egy ideig az emelvényen hevert; egy, valószínűleg a Towerben dolgozó férfi csak egy üres nyíltartó ládát talált, ebbe rakták bele testét és a fejét.

A legenda úgy tartja, hogy a király parancsára "kitépték" Boleyn Anna szívét, amelyet Henrik egy szív alakú dobozkában tárolt egy suffolki templomban, amíg 1836-ban fel nem fedezték. Ezt követően újratemették a templom orgonája alatt.

Napóleon férfiassága

Napóleon nemi szerve kalandos utat járt be: a beszámolók szerint a francia hadvezér-politikus péniszét a boncolás során, 17 szemtanú előtt vágta le orvosa, Francesco Autommarchi, majd egy francia apáthoz, a korzikai Anges Paul Vignalihoz került - ő adta fel az utolsó kenetet Napóleonnak. Az ereklye sokáig a Vignali család tulajdonában maradt, mígnem 1924-ben egy amerikai könyvritkaságokat gyűjtő férfi, A.S.W. Rosenbach szerezte meg, majd három évvel később a New York-i Museum of French Artban állították ki. 1977-ben egy New Jersey-i urológus egy párizsi aukción vásárolta meg háromezer dollárért, és az ágya alatt egy dobozban tárolta. A nagy becsben tartott - tulajdonosa alig tíz embernek mutatta meg - nemi szervről a napokban lehetett újra hallani, amikor megmérték hosszát: mindössze 3,8 centiméter volt.

Thomas Paine maradványai

Thomas Paine a történelem egyik legzseniálisabb pamfletírója, az amerikai és francia forradalom hőse volt, ám végül koldusszegényen hunyt el Manhattanben; temetésére egy mindössze hatfős "tömeg" verődött össze. Halála után sem lelhetett békét, ugyanis alig 10 évvel a temetését követően egy túlbuzgó újságíró, aki Paine nagy csodálója hírében állt, bizonyos William Cobbett exhumálta a politikus-újságíró maradványait és tetemét Angliába csempészte, ahol azt remélte, megfelelő végtisztességben részesítik.

Cobbett azonban nem tudott elég pénzt összeszedni, így ideiglenesen egy utazóládikában, a padlásán helyezte el a maradványokat. Az angol zsurnaliszta azonban rövidesen elhunyt, ezt követően pedig a csontokkal teli láda eltűnt. Az 1930-as években egy asszony bejelentette, hogy nála van Paine állkapcsa, azonban állításának valódiságát nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani.

Xavéri Szent Ferenc nagylábujja

A navarrai születésű Francisco de Jassu y Javier, azaz Xavéri Szent Ferenc a 16. században rengeteget utazott, terjesztette az evangéliumot Spanyolországon, Franciaországon, Itálián át egészen Malajziáig, illetve Japánban, Srí Lankán és Indiában, halálát pedig a Kína felé tartó tengeri úton lelte 1552 decemberében. Mikor néhány hónappal később keresztények egy csoportja kihantolta maradványait, meglepődve tapasztalták, hogy teste tökéletes állapotban maradt meg. Romlatlan teteme azonban nem pihenhetett sokáig, miután az indiai Goában kiállították a szent maradványokat, hogy a helyi keresztények leróhassák tiszteletüket.

Egyik nap egy portugál asszony érkezett a helyszínre, aki egész egyszerűen leharapta a szent nagylábujját. Állítólag az elhunyt lába vérzésnek indult, és a véres nyomokat követve jutottak el a tolvajhoz. Ma az 1622-ben szentté avatott Xavéri Ferenc lábujja a goai székesegyházban egy ezüst ereklyetartóban látható. Azonban nem ez a szent egyetlen testrésze, amely külön utakon járt: tudomásunk van arról, hogy a szent egyik körme, amelyet gyémánttal raktak ki, egy Goa melletti faluban található, kezének egy részét Rómába vitték, míg karcsontjának egyik darabja Japánban látható.

II. Badu Bonsu feje

1838-ban, miután lefejeztek két holland követet és fejükkel dekorálták ki II. Badu Bonsu trónját, az uralkodó is hasonló sorsra jutott: a holland gyarmatosítók lenyakazták a mai Ghána területén élő ahanta törzs királyát. Az uralkodói fő több mint másfél évszázadra eltűnt, amikor végül egy holland múzeum pincéjében, egy formaldehides üvegben megtalálták. Mikor az afrikaiak tudomására jutott a felfedezés, a törzs képviselői 2009 júliusában repülőre szálltak és Hágába utaztak. Egy, a holland külügyminisztériumban tartott gyászszertartást követően a királyi fő ismét visszatérhetett Ghánába.