Elárverezik Mussolini hegedűjét
2014. április 11. 15:03 MTI, Múlt-kor
Elárvereznek egy 18. század elején készült értékes Amati-hegedűt, amelyet egykor Benito Mussolini olasz fasiszta diktátor is birtokolt. A hangszerrel együtt jár egy fotó Mussoliniről, amint éppen egy Amatihoz hasonló hegedűn játszik.
Korábban
A Bonhams aukciósház arra számít, hogy akár 150 ezer angol fontot (55 millió forint) is megadnak a hangszerért, amely a legendás cremonai hegedűkészítő Amati-dinasztia műhelyében készült az utolsó hangszerkészítő Amati, Hieronymus Amati idején.
Az aukciósház közleménye szerint a Londonban május 12-én kalapács alá kerülő hegedű egy ideig Mussolini birtokában volt, aki szenvedélyes hegedűs volt, és gyakran játszott duettett legkisebb gyermekével, Romanóval. A hangszerrel együtt jár egy fotó Mussoliniről, amint éppen egy Amatihoz hasonló hegedűn játszik.
A duce kiváló hegedűművész hírében állt, gyermekkora óta játszott ezen a hangszeren, s később sem tette a sarokba, ugyanis a zenéléssel könnyen meg tudta nyugtatni magát. Már fiatalabb korában nagy nőcsábász hírében állt, s nem érdekelte, ha az illető hölgy jóval idősebb nála, vagy esetleg házas. Mikor ismerősei szemére olvasták bűneit, állítólag elővette a hegedűjét, s addig játszott, amíg el nem hallgattak.
Hieronymus Amati apja, Nicoló a történelem egyik leghíresebb hegedűkészítőjének számít, az ő műhelyében tanult többek közt Antonio Stradivari és Andrea Guarneri, a két másik nagy itáliai hegedűkészítő mester is. A Bonhams szerint az árverésre kerülő hegedű "hangzásának szépségén kívül elbűvöl egy történelmi alakhoz való közvetlen kapcsolata által is".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.