Teleki Pál politikai vívódásai
2014. április 3. 12:24 Németh Máté
Korábban
Tudományos sikerek és a revízió
A következő években Teleki a politikai élettől némileg távolságot tartva élte életét. Magyarországi főcserkész lett, 1933-ban szervezője és irányítója volt a 4. cserkész világtalálkozónak, majd a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karának dékáni, később a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektori székét foglalta el.
A húszas években népszövetségi megbízottként részt vett a török-iraki határ megállapítása előtti felmérésben.1930-ban tudományos tevékenységéért Corvin-lánccal tüntették ki. Mindeközben a politikai életben is - ha nem is az első vonalban - jelen volt, először nemzetgyűlési képviselőként, majd a húszas évek végétől évekig a felsőház tagja volt.
Teleki tevékenységének - ahogy a két világháború közti magyar politikai elit gondolkodásának is - fontos része volt a magyar revízió ügye. Ez irányú erőfeszítéseit beárnyékolta az ún. frankhamisítási ügy, amelynek célja a trianoni békediktátum első számú felelősének tartott Franciaország gazdasági megroppantása volt. A hamis bankókat ugyanis az Állami Térképészeti Intézetben nyomtatták, amelyet történetesen Teleki Pál irányított.
A földrajztudós - aki intézeti szintre emelte a magyar revízió ügyét - elképzelése szerint a béke felülvizsgálatához a nyugati kapcsolatok építése az egyik út, így a francia-angol orientációt lényegesnek tartotta. Úgy képzelte, hogy az európai nagyhatalmak idővel belátják a béke igazságtalan voltát és korábbi döntésüket revideálják. A hitleri hatalomátvétel után a nemzetiszocialista Németországban Teleki komoly veszedelmet látott, ugyanakkor a magyar revíziós elképzelések szempontjából lehetőséget érzett az Európa térképét átrajzoló német politikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap