Istenkép Auschwitz után
2014. április 2. 09:32 MTI
Istenkép Auschwitz után címmel rendeztek vallásközi kerekasztal-beszélgetést a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából kedden Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán.
Kiss-Rigó László, a rendezvény szervezésében részt vevő Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, Auschwitz után valójában nem az istenkép változott meg, hanem az emberről alkotott kép. A történelem bizonyos pillanataiban, így a holokauszttal kapcsolatban is látjuk, az ember milyen erkölcsi mélységekbe képes süllyedni, mennyire embertelenné tud válni. Amikor kétségbe esnénk emiatt, az istenkép az, ami erőt ad tette hozzá.
A római katolikus püspök szerint önmagában az emlékezés nem elegendő ahhoz, hogy többet ez ne fordulhasson elő. Sok mindent tehetünk, az oktatás, nevelés, az emlékezés terén, az egyetlen garancia mégis, ha rádöbbenünk, milyen az igazi kapcsolat teremtő és teremtmény között.
Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektora családja történetét a közönségnek elmesélve kifejtette, csak érzelmekkel átitatva tud a holokausztról beszélni, hiszen 39 rokonát gyilkolták meg 1944-ben.
Türelemre, empátiára van szükség, hogy azoknak az embereknek, akik túlélői a soának nagyon kevesen vannak már, nyugodt legyen "a földi élet ősze", ne érezzenek félelmet, ne rettenjenek meg, ha olyan hangokat hallanak időnként, melyek szörnyű emlékeket idéznek - hangsúlyozta a főrabbi.
A rektor szerint ha sikerül megértetni embertársainkkal - vallásra és világnézetre tekintet nélkül -, mi történt egykor és mit szeretnénk közösen építeni ebben az országban, akkor talán könnyebb lesz az emlékezés. Miközben a szívünkben ott él a hatmillió európai, köztük a hatszázezer magyar zsidó elvesztésének mérhetetlen gyásza és fájdalma. Schőner Alfréd úgy vélte, szólni kell arról is, hogy ez az ország akkor nem védte meg állampolgárait, pedig ez lett volna a kötelessége. Az ezzel való szembenézés közös felelősségünk, tette hozzá.
Bölcskei Gusztáv református püspök elmondta, keresztyén és zsidó gondolkodók között is hihetetlen sokféle magyarázat merült fel a miérttel kapcsolatban. Végső elméleti válasz erre a kérdésre nincs, de talán nem is ez a mi dolgunk, hanem az, hogy érzékennyé tudjunk válni arra, ami történt.
Lackner Pál evangélikus püspök szerint a reformáció egyik félmondata, hogy naponta meg kell térni az Úristenhez és önvizsgálatot kell tartani, egyre aktuálisabb a mai ember számára. A gonosz realitás az életünkben, amely ellen küzdeni kell - mondta.
Török Csaba teológus Szent Pál apostol egy leveléből idézett, melyben a zsidóság és a kereszténység kapcsolatát az olajfa képével írta le, a törzs, amely ágakat hordozza a zsidóság, a rá oltott vesszők pedig a kereszténység.
Auschwitz ezért valóban a kereszténység halála, hiszen, amikor a lombkorona elkezdi kiirtani a saját gyökérzetét, igazából önmagát pusztítja el. Nem egyszerűen az emberi gonoszságról van szó, hanem annak a hatványáról, egyfajta totális önmegtagadásról, amely éppen ezért lezárhatatlan tény marad a kereszténység lelkiismeretében - hangsúlyozta a teológus.
Lednitzky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke az együttműködés fontosságát emelte ki. Úgy fogalmazott, a szeretet fölötte áll a gyűlöletnek. Ha ezt tartjuk fő célkitűzésünknek, és próbáljuk józanul magyarázni a kort, a történteket, akkor kicsit teszünk is ezért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap