Egy monumentális festmény újjászületése - VII.
2014. február 19. 17:45
Volt egyszer egy festmény, mely most - tehetséges restaurátor-kezeknek hála - Csipkerózsika-álmából ébred. Egy monumentális festmény története következik (7. rész)
Korábban
Zichy az 1870-es évek utolsó éveiben rézkarcot is készített Párizsban a festményről, melyek révén a festmény széles körben ismertté vált. A három méretben nyomtatott lapjainak dedikációjára való felkérést Erzsébet királyné elfogadta. A kép e sokszorosított formában terjedt el. A lapokat több európai uralkodócsalád is megvásárolta, például a német császár, a belga, a bajor, a spanyol és a szász király.
A témával további műalkotásokon is találkozhatunk, egyik legismertebb a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában látható dombormű. Az 1876-ban kiadott Deák Album illusztrációinak elkészítésére Zichyt kérték fel, a munkát a nyár folyamán elvégezte. Az illusztrációk között szerepelt az a jelenet is, amely Erzsébet királynét Deák ravatalánál ábrázolta. Az eseménynek állít emléket Holló Barnabás domborműve, amelyet 1914-ben lepleztek le a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában, az esemény helyszínén. A domborművet az 1950-es években lebontották, és az épület félreeső részében tárolták. Innen 1987-ben Gödöllőre mentették és beépítették a Városi Múzeum falába. 1992-ben került vissza eredeti helyére.
Zichy festményéről 1914-ben Rakssányi Dezső készített egy elemi népiskolai szemléltető képet, ami a népiskolai nevelést segítő, szemléltető sorozat része volt. A rajz elkészítéséhez Zichy egy korábbi szénrajz vázlatát használta fel. Az elkészült képen csak a fejét szomorúan lehajtó Erzsébet és a koporsóban nyugvó Deák látszik. A reprezentatív kellékek és allegorikus figurák nem kerültek rá a képre, így jóval bensőségesebb hangulatot áraszt és nincs szükség magyarázatokra a megértéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap