Tényleg Aachenben őrzik Nagy Károly csontjait

Bár ezt eddig is kevesen vitatták, a királyi ereklyéket 1988 óta vizsgáló német orvos szakértők a múlt héten bejelentették, hogy valóban az éppen 1200 évvel ezelőtt elhunyt frank uralkodó csontjait őrzik az aacheni katedrálisban található koporsóban.

Nem nyugodhatott békében

A Római Birodalom felélesztésén fáradozó frank király, I. Károly (Carolus Magnus vagy Karolus Magnus, Charlemagne) nagy mértékben kiterjesztette államát, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat. Lombardia királyává koronáztatta magát, majd 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel "római császárrá" (Imperator Augustus) koronázta. Uralkodása úgy ismert mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka.

Nagy Károly szinte pontosan 1200 évvel ezelőtt, 814. január 28-án adta át lelkét a Teremtőnek, tetemét pedig még aznap eltemették az aacheni dómban található Pfalz-kápolnában, a pontos helyet azonban ma már nem lehet azonosítani. Az Európa atyjának is nevezett frank uralkodónak nem adatott meg a végső nyugalom. A magát a Nagy Károly-i örökség folytatójának tartó III. Ottó német-római császár (983-1002) volt az első, aki elrendelte állítólagos sírboltjának felnyitását, ahol Károly márványtrónján ült, fején koronával, kezében pedig jogarral. Néhány ereklyét ekkor Rómába vittek.

1165-ben Barbarossa Frigyes (1152-1190) a frank uralkodó földi maradványait lepecsételt ereklyetartóba helyezte, ahol máig is őrzik. Frigyes célja ezzel az volt, hogy legitim kapcsolatot teremtsen közte és a néhai császár között, valamint hogy Aachent - hasonlóan St. Denishez vagy Westminsterhez - zarándokhelyként pozícionálja újra. Ebben az évben III. Paszkál ellenpápa (1164-1168) szentté avatta Károlyt, ám azt a Szentszék soha nem ismerte el - sőt az 1179-es harmadik lateráni zsinat az összes rendelkezését semmissé nyilvánította.

A frank uralkodó ezúttal egy 3. századi római márványszarkofágot kapott, amelyen Perszephoné elrablása látható. Károly azonban sokáig itt sem nyugodhatott: 1215-ben II. Frigyes (1212-1250) német-római császár újra elrendelte az ereklyék exhumálását, majd egy arany ereklyetartót készíttetett maradványainak. Másfél évszázaddal később IV. Károly német-római császár (1346-1378) külön ereklyetartóba helyeztette Károly combcsontját és a koponyatetőt, majd XI. Lajos francia király (1461-1483) ugyanezt tette a karcsont singcsontjával és az orsócsonttal.

A királyok példáját 1861-ben a tudósok is "követték", amikor exhumálták Károly maradványait, majd 1988-ban - titokban - újra felnyitották a frank uralkodó koporsóját. A 26 évnyi kutatómunka eredményét csak most, múlt hét szerdán tették közzé. A Zürichi Egyetem kutatója, Frank Rühli, elmondta, a 94 csont és csontmaradvány vizsgálata nyomán immáron nagy valószínűséggel megállapítható, hogy valóban Carlemagne csontjai vannak Aachenben. Ahogy az a korábbi kutatásokból kiderült, Károly magasabb (184 centiméter) volt a kor átlagemberénél, amihez vékony testalkat (78 kilogramm) párosult, azt azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták, hogy valóban tüdőgyulladásban halt volna meg.

Einhard: járása határozott, egész külleme férfias

Az uralkodóról csupán egyetlen kortárs leírás ismeretes, ez udvari emberétől és barátjától, a 770 és 840 között élt Einhardtól származik, aki Vita Caroli Magni című munkájában Nagy Károly életét és "munkásságát" örökítette meg az utókor számára.

Eszerint "Károly magas és erős volt, nagytermetű, de nem aránytalanul magas - a magassága jól ismert, hétszerese volt a lábfeje hosszának - a fejteteje gömbölyű volt, a szemei nagyok és elevenek, orra kissé hosszabb az átlagosnál, haja szőke és arca mosolygós és kedves. Ekképpen megjelenése mindig felséges és méltóságteljes volt, akár állt vagy ült, annak ellenére, hogy nyaka vastag volt és némileg rövid, és a hasa kissé kiálló; de a teste többi részének szimmetriája elkendőzte ezeket a hibákat. Járása határozott volt, egész külleme férfias, hangja tiszta, de nem oly erős, mint amit megjelenése alapján gondolnánk.

Perszephoné elrablása

Egészsége kiváló volt, kivéve a halálát megelőző négy évben, amikor gyakori lázrohamoktól szenvedett, végül egyik lábával már kissé bicegett is. Még ezekben az években is inkább saját hajlamait követte, mint az orvosok tanácsait, akik utálatosak voltak szemében, mert azt akarták, hogy ne egyen sültet, amit annyira megszokott, hanem egyen helyette főtt húst. Népének szokása szerint rendszeresen gyakorolta a lovaglást és a vadászatot, oly képességgel, amiben aligha van oly népe a földnek, amely képes vetélkedni a frankokkal. Szerette a meleg források gőzét és rendszeresen gyakorolta az úszást, amiben olyan járatos volt, hogy senki sem múlhatta felül benne".

Einhard, aki ír Nagy Károly hódításairól és építkezéseiről, külkapcsolatairól és az idegenekkel való bánásmódjáról, reformjairól és a magánéletéről, nem feledkezik meg az uralkodó ruházatáról és szokásairól sem. "Népe ruházatát viselte, mondhatjuk frank viseletet. Testére vászoninget és vászonnadrágot húzott, ezekre selyemmel szegett tunica-t, szalagokkal rögzítette harisnyáját lábszárára és cipőjét lábfejére, vállát és mellkasát télen vidrabőr vagy nyestprém zárt bundával védte. Ezekre kék köpönyeget terített, és mindig kardot kötött derekára, rendszerint arany vagy ezüst markolattal és övvel, időnként egy felékszerezett kardot hordott, de csak nagy ünnepeken vagy külföldi követek fogadásakor. (…) Mértékletes volt az evésben és különösen az ivásban (…) Étkezései rendszerint négy fogásból álltak, nem számítva a sültet, amit vadászai nyárson sütöttek. Ezt jobban szerette, mint bármi más ételt. Az asztalnál felolvasást vagy zenét hallgatott."