Megcáfolták a náci önkéntesek "mítoszát"
2013. december 13. 08:22
Nem alacsony státusú, naiv kívülállók, hanem intelligens, ambiciózus, a rezsimért teljes odaadással harcoló emberekből kerültek ki azok a svéd, dán és svájci önkéntesek, akik a második világháborúban a német Waffen-SS-nek ajánlották fel szolgálataikat - olvasható egy új tanulmányban.
Korábban
A védőosztag névre hallgató Schutzstaffelt, az SS-t 1925-ben hozták létre, hogy ellássák vele Hitler személyes védelmét. Az SS azonban hamar túlnőtt a testőrség keretein, és szervezetei a náci párton, a rendőrségen és a titkosszolgálatokon keresztül behálózták az egész német államot. A Waffen-SS az SS katonai szárnya volt, az önkéntesekből álló SS Karhatalmi Csoportból nőtt ki. 1939-ben gépesített hadosztállyá szervezték, 1940-ben kapta a Waffen SS nevet, a szervezet irányítója Heinrich Himmler volt. Az SS-be csak árjabizonyítvánnyal lehetett belépni, amely igazolta, hogy a jelentkező 1800. január 1-ig visszamenőleg nem rendelkezik zsidó felmenőkkel
A bővüléssel arányosan csökkent a németek aránya a hadosztályokban, amelyek száma a második világháborúban 38-ra nőtt. Egyes becslések szerint a Waffen-SS-ben szolgált katonák mindössze 40 százaléka volt német állampolgár. Önkéntesek a semleges skandináv országokból és Svájcból is érkeztek, helyzetük speciális volt, mivel ők azért hagyták el hazájukat, hogy a náci Németország ügyét "intellektuálisan és fizikailag is szolgálják" - olvasható egy új tanulmányban.
A Contemporary European History nevű folyóirat legújabb számában Martin Gutmann német történész amellett érvel, hogy ezek az önkéntesek világlátott, magasan képzett középosztálybeliek vagy magas státusú emberek voltak. Az egyes naplók és iskolai dokumentumok áttanulmányozása után Gutmann - aki hét ország összesen 19 levéltárában folytatott kutatásokat - arra a következtetésre jutott, hogy az önkéntesek "nem törékeny hívők, hanem magabiztos vezetők" voltak.
Gutmann szerint a svéd, dán és svájci önkéntesek a kevés kivételtől eltekintve meggyőződéses nacionalisták voltak, akik tisztában voltak a "közelgő demográfiai problémákkal és a faji lealacsonyodás veszélyével", elutasították a bolsevizmust és a liberális kapitalizmust. "Legfeljebb ambivalens módon viszonyultak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz, ideológiailag azonosulni próbáltak vele és azon fáradoztak, hogy 'megtisztítsák' népüket" - állítja Gutmann.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A történész elismeri, hogy bár születtek olyan tanulmányok, amelyek népekre lebontva próbálták feltárni az önkéntesek csatlakozása mögött megbúvó okokat és motivációkat, az ő "transznacionális" megközelítése érdekes pontokra világított rá. Hozzátette: kényelmes, ha a gyilkos ideológiát kizárólag a németekkel - és kisebb részt a fasiszta Olaszországgal - kötjük össze, a többi nyugat-európai országot pedig mint áldozat állítjuk be, azonban ez ebben a formában egyáltalán nem állja meg a helyét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 4. A világgazdaság a 20. században (világgazdasági válság, európai integráció, globális világ ellentmondásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/766.jpg)
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap