Rákosi, Puskás, forradalom

2013. november 25. 12:10

60 éve, 1953. november 25-én győzte le a londoni Wembley-ben a magyar Aranycsapat a verhetetlen angol válogatottat. A világraszóló győzelem hírére még a pártvezetés legvisszafogottabb tagja, a mártír-miniszterelnök Nagy Imre is úgy lelkendezett az Országgyűlésben, hogy "Magyarország sportnagyhatalom". Bár a hatalom aranytojást tojó tyúkként kezelte Puskást és társait, a sikerek elmaradásával a válogatott stiklijeit is egyre kritikusabban kezdték nézni a Rákosi-rendszer korifeusai.

Korábban

„No, Puskás, milyen ajándékokat szeretne?”

„Pártunk és kormányunk rangos küldöttséget delegált az osztrák fővárosban szervezett nagyszabású béke-világkongresszusra. A ’trojka’, Rákosi, Gerő és Farkas ’válogatott csapatot’ állíttat össze: egy katolikus és egy református püspök mellett helyet kap benne a magyar értelmiség színe-virága, Karinthy „Cini”, Aczél Tamás és Juhász Ferenc például az írókat, Méray Tibor, a Szabad Nép munkatársa a zsurnalisztákat képviseli. De tagja még a küldöttségnek Egri Albert sztahanovista gyalus, Jánossy Lajos Kossuth-díjas akadémikus, Rácz Erzsébet sztálinvárosi sztahanovista ifjúmunkás, Teknős Péterné, az MNDSZ titkárságának munkatársa, Tollas Sándorné, a debrecen-rákostelepi Dózsa tszcs küldötte, Szádeczky-Kardoss Elmér kétszeres Kossuth-díjas, Józsa Ferencné ceglédi tanítónő. (…) A magyar utazó keretben is akad két valódi nagyágyú: Lukács György, a marxista filozófia élő klasszikusa és – Puskás Ferenc.”

Eme rövidke epizód is hűen tükrözi a Rákosi-rendszernek a magyar labdarúgásba mint legitimációs erőbe vetett töretlen bizalmát, pontosan azt, amit a korszak többi diktatúrája (például a külföldi imázsán őrködő Franco-rezsim) is gondolt a jó futball egyenlő jó exportcikk alapvetéséről. A Borsi-Kálmán Bélától vett történet úgy folytatódik, hogy a magyar delegáció csalódottan veszi tudomásul, hogy senki sem törődik velük az 1952-es bécsi béke-világkongresszuson; s míg Lukácsékra ügyet sem vetettek, „Öcsit” bálványozták, az osztrák újságírók sóvárogva itták a szavát, csak vele, az Aranycsapat kapitányával akartak beszélni, interjút készíteni.

Épül a Népstadion

A korszakban itthon mintegy 150 ezer igazolt játékos várta a kiemelkedő sportteljesítménnyel járó társadalmi emelkedést, hogy eljusson olyan helyekre, ahol a mindennapi halandó csak álmaiban járhat. A kiépülő kommunista hatalom a népszerűtlen intézkedések ellensúlyozására voltaképpen a párt uralmának igazolására szolgáló eszközként használta fel a legtehetségesebb futballistákat, amikor a nép alulról jött fiait valódi sztárként ünnepelte.

A pártvezetők futballőrületét a munkás-ethosz megnyilvánulásának tekinthetjük – mutatott rá 2010-ben megjelent könyvében (K-Vonal, Uralmi elit és luxus a szocializmusban) Majtényi György történész, hozzátéve, hogy a rendszer korifeusai az aranycsapat bölcsője fölött is bábáskodtak; legendás és jól dokumentált például Farkas Mihály honvédelmi miniszter és Puskás közvetlen kapcsolata. A Rákosi-rendszer számos járulékos lehetőséget kínált fel a legjobbaknak: Puskást például katonatisztté avatták, hogy több fizetést kaphasson, Bozsik pedig 1953-tól három éven át parlamenti képviselő volt.

Koltay Gábor 1985-ös betiltott Szép volt fiúk című portréfilmjében Puskás azt is elmesélte, hogyan nézték el a kivételezettnek a feketézést és a csempészést: „Gyakran kellett külföldi vendégeket fogadnunk, és nem akartuk, hogy azt mondják, ezek éheznek. (...) az összes magyar sportoló hozzám jött a problémáival, mert nekem volt az a lehetőségem, hogy eljussak azokhoz a személyekhez - hárman-négyen voltak - akikkel el lehetett egy-két dolgot intézni. Lakás, bútor, pénz, előléptetés. (...) Félhivatalosan engedték a nyugati nejlonharisnyák, órák, sálak behozatalát 49-től 56-ig.”

Majtényi György felidézte Puskásnak az ötvenedik, jubileumi válogatottsága előtt történteket, amikor Farkas Mihály megkérdezte tőle: „No, Puskás, milyen ajándékokat szeretne?” Puskás így válaszolt: „Mondtam, én másoknak szívesen kérek, de magamnak nem rendelek.” Öcsi végül tizenkét személyes ezüst evőeszközkészletet és perzsaszőnyeget kapott a Honvédtól. Puskás emigrációban már így emlékezett vissza a nagy hatalmú honvédelmi miniszterre: „Farkas Mihály miniszter sokat foglalkozott a csapattal. Most miért szidjam, ha egyszer segített?"

következő oldal 1 / 4