A Vatikán szerint Jézus volt az első twitterező

2013. szeptember 26.-Múlt-kor

Rövid és frappáns megfogalmazásaival "Jézus volt az első ember a Földön, aki twitterezett" - mondta Gianfranco Ravasi bíboros a legnagyobb olasz médiumok vezetői előtt.

A Kultúra Pápai Tanácsának elnöke szerdán az egyház kommunikálásának módozatait taglalta a Cortile dei Gentili néven XVI. Benedek pápa által létrehozott, hívők és nem hívők közötti párbeszéd keretében rendezett találkozón.

A fórum elnevezése a jeruzsálemi régi templom udvarára utal, ahová a nem hívők nyertek bebocsáttatást. "Lényegre törő és 45 betűnél rövidebb mondataival, például Szeressétek egymást!, Jézus Krisztus mindenkinél előbb használta a Twittert" - jelentette ki Gianfranco Ravasi bíboros, "a pápa kulturális minisztere".

A találkozóval egy időben közölte a La Repubblica című baloldali napilap a Ferenc pápa által a lap alapítójának, Eugenio Scalfarinak írt levelét, amelyben a katolikus egyházfő az ateista újságíró kérdéseire válaszolt.

Marco Tarquinio, az olasz püspökök lapja, az Avvenire igazgatója szerint az argentin pápa "forradalmasította a módot, ahogyan a világ az egyházra tekint". "Ferenc pápa végül a mi szakmánkat is forradalmasítja majd" - jósolta Virman Cusenza, az Il Messaggero című lap igazgatója.