Megkövetik a 2. világháborús meleg kódfejtőt
2013. július 23. 18:25
A brit kormány hivatalosan is bocsánatot kérne amiatt, hogy meghurcolták, elítélték és végül öngyilkosságba kergették a másságát kénytelen-kelletlen bevalló zseniális tudóst, Alan Turingot, aki kódfejtő munkája révén oroszlánrészt vállalt a szövetségesek győzelmében a második világháborúban.
Korábban
A brit kormány egészen mostanáig ellenezte a Királyi Felségjog használatát, amivel már sokszor bocsánatot kérhetett volna Alan Turing elítélése és meghurcolása miatt. A miniszterek eddig azzal érveltek, hogy mivel Turingot akkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően ítélték el, nem lehet megadni neki a posztumusz bocsánatot. Legutóbb 2009-ben folyt kampány a férfi megkövetése érdekében; a Gordon Brown vezette kabinet végül figyelembe vette a több neves személyiség aláírásával megtámogatott petíciót és bocsánatot kért, de az nem hivatalos formában történt.
Tavaly decemberben a világhírű brit elméleti fizikus, Stephen Hawking vezetésével tudósok nyílt levelet tettek közzé a brit The Daily Telegraph napilapban, és ebben arra szólították fel a kormányt, hogy kérjen hivatalosan is bocsánatot Turing meghurcolása miatt. Pénteken a képviselőházban Lord Ahmad arról beszélt, hogy a kormány nem áll a liberális demokrata képviselő, Lord Sharkey által benyújtott törvényjavaslat útjába, és a kormány is megszavazza a posztumusz bocsánatkérést.
A második világháború alatt a brit haditengerészet Bletchley Park-i kódfejtő központjában Turing vezette azt a csoportot, amely feltörte a híres-hírhedt Enigma-kódrendszert. Matematikai megérzéseivel Turing elősegítette a német katonai parancsok rejtjeleinek gyors megfejtését, ami meghatározó módon hozzájárult a hitleri birodalom bukásához, és emberéletek ezreinek megmentését tette lehetővé a szövetségesek számára.
Turing a világégés után a legkorábbi igazi számítógépek egyikének, a Manchester Mark 1-nek a szoftverén dolgozott, de elméleti munkát is végzett. Felvázolta például a gépi intelligenciát tesztelő imitációs játékot, a Turing-tesztet. Az általa feltalált Turing-gép nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozására.
Turing 1951-ben megismerkedett egy Arnold Murray nevű fiatal meleg munkással, aki betörőt segített házába. A bűnöző abban a hiszemben fosztotta ki Murray alkalmi partnereit, hogy azok homoszexualitásuk lelepleződésétől való félelmükben nem mernek feljelentést tenni. A tudós azonban feljelentette, és emiatt kénytelen volt beismerni homoszexuális kapcsolatát, amiért akkor két év börtön járt. Illetve járt volna, ám választhatott a börtön és a libidócsökkentő hormonkezelés között.
A tudós egy éven keresztül ösztrogéninjekciókat kapott, a kémiai kasztráció azonban kellemetlen testi elváltozásokat okozott az addig sportos testalkatú férfinál, egyebek közt megnagyobbodtak a mellei. Ezt és a meghurcoltatást nem bírta tovább, és 1954-ben, 42 évesen öngyilkosságot követett el. Ciánmérgezésben halt meg, valószínűleg attól a félig elfogyasztott almától, amelyet az ágya mellett találtak. Magát az almát soha nem vizsgálták, a ciánmérgezést a holttest alapján állapították meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.