Volt-e a neandervölgyinek anyanyelve?
2013. július 12. 09:17
A legújabb kutatások szerint közeli rokonaink, a neandervölgyiek sokkal jobban hasonlítottak ránk, mint azt évtizedekkel ezelőtt gondoltuk volna. Rokonainkkal a kezdetek kezdetén, a közös őstől való szétválás idején egy nyelvet beszélhettünk, s későbbi találkozásaink során újabb kultúra- és nyelvcsere játszódhatott le.
Korábban
Az MPI for Psycholinguistics kutatói, Dan Dediu és Stephen C. Levinson szerint a mai modern nyelveink és maga a beszéd képessége visszavezethető egészen addig az ideig, amikor utolsó közös ősünkkel, a neandervölgyivel, közel félmillió évvel ezelőtt még egy nyelvet beszéltünk.
A neandervölgyi léte 200 évvel ezelőtti felfedezése óta mind a tudományos világot, mind az általános közvéleményt lenyűgözi. Kezdetben a kutatók úgy gondolták, hogy egy ügyetlen, semmire sem képes vadállattal van dolgunk, aki egykoron csak morogni tudott, bár Nyugat-Eurázsiát néhány emberi tulajdonsága segítségével a rendelkezésére álló több százezer év alatt be tudta népesíteni. Azt már régóta tudjuk, hogy a neandervölgyiek a legközelebbi rokonaink voltak, s közel félmillió évvel ezelőtt egy közös őstől (valószínűleg a Homo heidelbergensistől) származtunk, azonban az sohasem volt teljesen világos, hogy milyen kognitív képességekkel rendelkeztek, illetve hogy több ezer éves együttélést követően a modern embernek miként sikerült a helyébe lépnie.
A közelmúlt paleoantropológiai és régészeti felfedezései és a régi leletek újraértékelése, de különösen a rendelkezésünkre álló ősi DNS alapján egyre több kutató ismeri fel, hogy a neandervölgyiek sorsa rendkívül szoros módon fonódott össze a miénkkel és távolról sem lassú, ügyetlen, semmirekellő jószágokról van szó, hanem fejlett egyedekről, akiknek kognitív képességei és kultúrájuk hasonló volt a modern emberéhez.
Dediu és Levinson felülvizsgál minden a témához kapcsolódó szakirodalmat, s azzal érvelnek, hogy a modern nyelv és beszéd ősi jellemzői jóval korábbra visszanyúlnak az időben, így ennek előnyeit a neandervölgyi és a gyenyiszovai ősember is élvezhette. Értelmezésük lényegében ellentmond a legtöbb nyelvésszel, akik szerint ez a képesség jóval később, hirtelen, egy genetikai folyamat eredményeként alakult ki.
A renitens kutatók elképzelése a nyelv kialakulását mintegy egy millió évvel teszi korábbra, valahol a Homo nemzettségünk 1,8 millió évvel ezelőtti kialakulása és a Homo heidelbergensis megjelenése közötti időre. Mindez ellentmond az eddig a legtöbbek által elfogadott nézetnek, amely szerint egy egyedi mutáció vezetett a nyelv kialakulásához, míg a mostani kutatás szerint a biológiai és kulturális újítás fokozatos felhalmozódásának eredménye lehetett maga a beszéd.
A szakértők szerint az Afrikából kirajzó őseink kulturálisan is találkoztak a neandervölgyivel és a gyenyiszovai ősemberrel, a genetikai találkozáshoz és géncseréhez hasonlóan „kultúracsere” is lejátszódhatott, ami azt jelenti, hogy nyelvünk akár valamelyest megőrizhette a neandervölgyi beszédének bizonyos elemeit, tehát beszédünk egy parányi része a neandervölgyitől származhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap