A balassagyarmati "csehkiverés" története

2013. június 18. 10:21

Távol estek Balassagyarmattól az első világháború frontvonalai. Határában nem húzódtak lövészárkok, házait nem rombolták gránátok. Hátországi kisvárosként befogadta a menekülteket és a sebesülteket, élelmezte a katonákat. Hadi célra tizenegy harangot szállítottak el a templomok tornyaiból. Gyalogzászlóalja a háború legvéresebb ütközeteit harcolta végig messzi földön.

Korábban

1918 őszén minden városlakó úgy érezte, hogy a megpróbáltatások véget értek. Senki sem gondolta, hogy a java még csak most kezdődik. November közepétől hírek érkeztek, hogy a Felvidéken egy magát Cseh Légiónak nevező katonai alakulat sorra szállja meg a magyar területeket, ahol „csehszlovák” közigazgatást vezetnek be. Ennek következményeként hamarosan újabb menekültek jelentek meg a városban: szolgálati helyükről elűzött vasutasok. A helyi vasúti vezetők tisztában voltak vele, hogy a város fontos csomópont, és a Losoncot Párkánnyal összekötő Ipoly-völgyi vasút birtoklása az alakulófélben lévő új államnak kulcsfontosságú. A megszállás veszélyére figyelmeztették a megye vezetőit, de azok azt nem vették komolyan. Mégis viták kezdődtek egy esetleges fegyveres ellenállásról. A balassagyarmati 16/II gyalogzászlóaljban a világháborút végig harcoló Vizy Zsigmond százados, több megyei tisztviselő egyetértésével a Székely hadosztály mintájára szervezett „palóc dandár” felállításában látta a megoldást.

Felülkerekedő pacifisták

A fegyveres konfrontációt kerülő, Károlyi Mihályékat képviselő Rákóczi István kormánybiztos azonban mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Az idő pedig haladt előre. Fernand Vyx alezredes a miniszterelnöknek karácsonykor átadott újabb jegyzéke a demarkációs vonalat – és az ország végleges határát – már a Duna-Ipoly vonalában határozta meg. A károlyista irányvonalat képviselők megnyugodtak. Igaz, hogy a megye fele a demarkációs vonalon túli területre került, de Balassagyarmat, mint megyeszékhely nem. Nyugodtságuk akkor szállt el, amikor a hónap végén Bazovszky Lajos losonci ügyvéd – most már mint zsupán, az új csehszlovák közigazgatás vezetője – tájékoztatta a Nemzeti Tanácsot a város közelgő megszállásáról. A csehszlovák vezetők számukra kedvezőtlen határvonal megállapítását kérték. Nem vették számításba, hogy az Ipoly-völgyi vasútnak a folyó bal partján lévő, több mint hatvan kilométeres szakasza a demarkációs vonalon túli magyar területen maradt. Ezt a kis hibát próbálták úgy korrigálni, hogy önkényesen megszállják a vasútvonal magyarországi szakaszát is.

Első lépésként felzárkóztak az Ipoly vonalára, és 1919. január 3-án bevonultak Losoncra. 9-én az Ipolyság is a kezükre került, de a folyó bal partján lévő vasútállomásra még nem vonultak be. A csehek gyors térnyerésének hírére – és Vizyék sürgetésére – még ezen a napon Balassagyarmatra vezényelték a 4B jelzésű ágyús páncélvonatot. A vonat kellő elrettentő erőt képviselt, ezért a csehek sehol sem lépték át az Ipoly vonalát. A Salgótarjánba vezényelt 40. hadosztály parancsnokság minden erejével a nógrádi szénmedence megtartására koncentrált. Ez a kormánynak létkérdés volt, mert innen származott a lakosság fűtési igényeit kielégítő barna szén döntő többsége. Az országban ekkor már szinte kezelhetetlenné vált a szénhiány, lázadás kitörésétől lehetett tartani.

A csehek tervei között a fontos szénmező megszerzése is szerepelt. E vészterhes időszakban ismét csak a pacifisták kerekedtek felül. A magyar katonaságnak január 9-én rendeletben tiltották meg a fegyveres ellenállást. Felhatalmazást csupán arra kaptak, hogy ha a csehek átlépik a folyót, akkor parlamenter útján tiltakozzanak, és erről jegyzőkönyvet vegyenek fel. A csehek január 14-én megunták a várakozást. Megszállták az ipolysági vasútállomást, majd bevonultak Hontra, és Drégelypalánkra. A kormány, a „vérontás elkerülése végett” a késő esti órákban Balassagyarmatról Aszódra rendelte vissza a páncélvonatot, és Vizy katonáit is. Ennek már csak azért is híre ment, mert a védtelenül maradt városba a csehek hajnalban a vasúti töltésen ellenállás nélkül vonulhattak be. Ezzel egy időben több helyen átlépték az Ipoly folyót, és megszállták az Ipoly-völgyi vasút teljes magyarországi szakaszát.

A megszállók a már jól begyakorolt koreográfia szerint cselekedtek. Az elfoglalt területet hermetikusan lezárták Magyarország felé, és hozzáláttak a csehszlovák közigazgatás kiépítéséhez. Ennek részeként került le a magyar nyelvű állomásnév tábla is. A megszállók erőszakos fellépései leginkább a vasutasokat sértették.Velük, és a városi közalkalmazottakkal is tudatták, hogy fel kell esküdniük az új államra, de így sem biztos, hogy alkalmazásba maradnak. A vasutasok voltak az elsők, akik kimondták, hogy nem hajlandók felesküdni az idegen hatalomra. Szakszervezeti vezetőik tárgyalni mentek a városparancsnokhoz, aki a kéréseiket ridegen elutasította, sőt ettől kezdve egyre feszültebb lett a viszony a cseh katonákkal, és a frissen ide helyezett vasutasokkal.

Gere József cikkének folytatása a Múlt-kor történelmi magazin nyári számában