2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

225 éve nyitották meg a budai Várszínházat

2012. október 17. 16:22 MTI

Kétszázhuszonöt éve, 1787. október 17-én nyílt meg Budán a Várszínház, a város első állandó színháza, az egyetlen olyan 18. századi magyarországi színházépület, amely ma is játszóhely. A karmelita templomból történő átépítését II. József az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok németajkú tisztviselői karának szórakoztatása végett rendelte el.

A színház helyén a középkorban ferences templom állt, amelyet a törökök leromboltak, a kövekből mecsetet építettek, de ez Buda 1686-os visszafoglalásakor a földdel egyenlővé vált. A területre ezután a karmeliták építettek templomot, amely 1736-ra készült el, és 1763-ban szentelték fel. Két évtized múlva, 1784-ben a rendet II. József feloszlatta, és 1786-os budai látogatása során személyesen intézkedett arról, hogy a karmelita templomból színházat alakítsanak ki az 1784-ben Budára telepített központi kormányhivatalok németajkú tisztviselői karának szórakoztatására, a szomszédos klastromban pedig kaszinót létesítsenek. A színház tervezésével a kor talán legragyogóbb magyar elméjét, a sakkautomatájáról ismert Kempelen Farkast bízták meg. A munkálatokra tervezett pénz menet közben elfogyott, így az udvari hivatalnak és a városi tanácsnak ismét mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.

A színház külsejét copf stílusban alakították ki, a főbejárat fölé erkély, az oromzatra Buda város címere került. A 47 méter hosszú és 17 méter széles belső térben a 19 méter mély színpad a főoltár helyén állt, a cellákból öltözők lettek, a szentély alatti kripta egy részét meghagyták süllyesztőnek. A színházterem három emeletéből az alsó kettőn 33 kétszemélyes páholyt rendeztek be, a nézőtér 1200 fő befogadására lett alkalmas. A pazarul berendezett Várszínház kitűnő akusztikával rendelkezett, és a hideg beállta után fűteni is tudtak benne.

Az első előadást 1787. október 17-én tartották A karmelhegyi barát címmel. Itt rendezték meg az első egészestés magyar színielőadást is: 1790. október 25-én Kelemen László Magyar Játszó Társulata Simai Kristóf Igazházi című darabját adta elő. Ebben az épületben adott kirobbanó sikerű koncertet 1800-ban Ludwig von Beethoven.

A Várszínház a 19. században a magyar színjátszás fellegvára lett, 1835-ben Budán először itt adták elő a Bánk bánt. 1870-től a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt, majd magánszínházak működtek benne. Az épületet az idők során többször felújították, átépítették, de miután 1924-ben a karzat leszakadt, az épületet bezárták. 1943-ban tűzbiztonsági okokból berendezését lebontották, majd Buda második világháborús ostromakor háborús kárt is szenvedett. 1947-ben az épületet szerkezetileg helyreállították, teljesen felújítva 1978. február 13-án nyitották meg. Az ünnepi előadáson Hernádi Gyula Bajcsy-Zsilinszky Endre című művét mutatták be. Az épület az Állami Déryné Színházból alakult Népszínház otthona lett, 1982-től ismét a Nemzeti Színház, majd a Pesti Magyar Színház kamaraszínházaként működött. 2001 óta az új Nemzeti Táncszínháznak ad otthont.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár