2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

100 éve született Muráti Lili

2012. július 22. 15:47 MTI

Száz éve, 1912. július 22-én született Nagyváradon Muráti Lili színésznő, az emancipált nő első hazai megtestesítője, akinek nevét hazájában évtizedekig leírni sem lehetett.

Muráti Lili életében sok minden bizonytalan, leginkább a születési éve, amelyet a művésznő tudatosan igyekezett homályban tartani. A keresztneve sem Lili, hanem Teodóra Aurélia volt. Alig érte el a kamaszkort, már nyilvánvaló volt, hogy színésznő lesz belőle. Rákosi Szidi színésziskolájába járt, amikor 1932-ben felfedezte Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház igazgatója. Bárdos támogatásával kapta meg élete első nagy lehetőségét és játszhatta el Zilahy Lajos Tűzmadár című darabjában Mariet szerepét.

1932-ben a Művész Színházban, majd a Belvárosi Színházban, egy évadot a Magyar Színházban, 1934-től 1941-ig a Víg- és a Pesti Színházban, 1943-1944 között pedig az Andrássy Színházban szerepelt. Alig indult el színházi karrierje, máris berobbant a film világába. Ünnepelt sztárrá 1935-ben vált, amikor a kor legszebb színésznőjeként eljátszotta a Csúnya lány címszerepét. Első színpadra lépésétől őt tartották a "modern" színésznőnek. Egyénisége eltért kora szokványos szende szépségeitől. Jó jellemábrázoló képességgel öntudatos, a férfiakkal egyenrangú, makrancos, okos nőket játszott, akik ugyanakkor tele vannak erotikával. Csibészes humorral, magabiztos fellépéssel flörtölt a filmvásznon, ami lenyűgözte a közönséget.

Öltözködésével divatot teremtett, kacér ruhadarabjait szívesen viselték a nők, akik számára Muráti az áhított életideált testesítette meg. Sztárságát maga is táplálta, igyekezett a figyelem középpontjában maradni, ha kellett frivol, de szellemes nyilatkozataival, a személyét körülvevő pletykákat felhasználva állította a sajtót népszerűsége szolgálatába. Egyik kritikusa szerint: "Élete merő bújócska. Sosem mondott igazat. De mindig őszintén és mély hittel tódított. Igazat magáról és a világról csakis szerepeiben mondott. Színpadon és felvevőgép előtt."

A leghíresebb férfiszínészek oldalán szerepelt, s mind közül talán Jávor Pált szerette a legjobban, akivel saját bevallása szerint, a szerelmi jelenetekben, mindig szívből csókolózott. Évente több filmben szerepelt, melyeket telt házzal vetítettek. Legemlékezetesebb alakításait a Fizessen, nagysád! Igen vagy nem?, Miért?, Házasság, Az éjszaka lánya, Kölcsönadott élet, Késő, Házassággal kezdődik és a nagysikerű Ez történt Budapesten című filmekben láthatta a közönség. Az ünnepelt író, színházigazgató, forgatókönyvíró és filmrendező Vaszary János vette feleségül, s csak úgy ontotta tollából a feleségének szánt temperamentumos, életerőtől duzzadó, karakteres szerepeket.

A jobboldali beállítottságát soha nem titkoló színésznőt a háború után nyilas szimpatizánsnak bélyegezték, ezért 1945-ben férjével külföldre ment. Ezek után Magyarországon minden vele kapcsolatos hírt betiltottak, neve sehol nem szerepelhetett. Itthon egy filmjét se játszották. Amikor Solymosi Ottó rádiós szerkesztő-rendező megkérdezte: "Nyilasok voltak-e férjével?", "Csak nem képzeled, nem alacsonyodtunk le hozzájuk" - válaszolta Muráti.

1947-ben Spanyolországban telepedett le. Madridban a spanyol nemzeti rádió 1948-ban indította magyar nyelvű adásait Muráti György vezetésével, aki bemondónak Muráti Lilit szerződtette. A színésznő nem adta fel színészi karrierjét sem, férjével saját színjátszó társulatot alapított. Sikerei tovább folytatódtak, bejárta a spanyol színpadokat, jellemszerepekben, sőt komikus szerepekben is felejthetetlen alakítást nyújtott. Számtalan spanyol filmben játszott főszerepet, egy alkalommal pedig, Omar Sharif partnereként alakított egy mellékszerepet a Doktor Zsivagóban. 1966-ban Argentínába is meghívták, ahol több színházban vendégszerepelt.

Az 1970-es években jöhetett haza először, de nem költözött vissza. A rendszerváltás után színpadra is állhatott: 1994-ben a Karinthy Színházban Neil Simon A nagymama soha című darabjában lépett fel. A XX. századi magyar színjátszás legendás nőalakja Madridban hunyt el 2003. április 16-án.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár