Koreai katonák a Wehrmachtban
2012. szeptember 13. 17:28
A fotón egy második világháborús egyenruhát viselő koreai katona látható, aki három társával együtt többször is hadifogságba került. A japán hadseregben szolgáló katonákat először a szovjetek, majd a németek sorozták be, ezt követően az amerikaiak hadifoglyai lettek, akik egy fogolycsere során visszajuttatták őket a Szovjetunióba.
Korábban
Nemrég napvilágot látott egy könyv, amely a koreai történelem kevéssé ismert epizódjait elevenítette fel. Található benne egy fotó, amely egy második világháborús német egyenruhát viselő koreai katonát ábrázol a normandiai tengerparton 1944-ben. A fénykép már szerepelt Stephen Ambrose híres D-Day című művében is. Valószínűleg egy világháborús amerikai katona mesélhetett az írónak arról, hogy találkozott négy német egyenruhát viselő koreai katonával, akik részt vettek a német csapatok amerikaiak elleni akcióiban a normandiai partokon.
Mivel a második világháború előtt a Koreai-félsziget japán ellenőrzés alatt állt, a koreaiakat besorozhatták a japán hadseregbe, azonban a szovjetek valószínűleg foglyul ejtették őket a nomonhan-i csatában, amikor az orosz és japán erők kerültek szembe egymással az egyik határháború során. Ezt követően a szovjet seregbe kerültek. Miután a németek a Moszkva melletti csatában elfogták a négy koreait, ismét besorozták őket, ezúttal a Wehrmachtba. Kálváriájuk ezzel nem ért véget: 1944-ben az amerikaiak kezére kerültek, akik azonban már nem állították őket a frontvonalra, így hadifoglyok lettek.
Úgy tűnik, ezek a szegény ázsiaiak sohasem térhettek már haza, hiszen a koreaiakat amerikai hadifoglyokra cserélték, akiket a Vörös Hadsereg szabadított fel. A War History Online szerzője ezt kissé gyanúsnak tartja, mivel a Szovjetunió és az Egyesült Államok hadserege egy oldalon állt, így semmilyen fogolycserére nem lett volna szükség. Így valószínű, hogy a foglyok visszatértek a szovjet területekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap