Házi búvárhajóval próbáltak Nyugatra szökni 1951-ben
2012. augusztus 2. 17:04 MTI
Házi készítésű búvárhajóval akart Nyugatra szökni két prágai fivér a kommunista Csehszlovákiából 1951-ben - adta hírül a Mlada fronta Dnes (MfD) című cseh napilap a történtek után 61 évvel. Az egyik legkalandosabb "disszidálási" próbálkozásról - továbbá egész életéről - szóló emlékirataival a minap készült el Jan Fencl, a búvárhajós fivérek egyike, aki végül csak 1967-ben került Nyugatra és hivatalos engedéllyel, viszont azóta sem tért haza soha többé. Kaliforniában él.
Korábban
A kommunisták 1948-as hatalomátvétele után az akkor 18 esztendős Jan egy évvel idősebb bátyjával, Jirivel elkezdett gondolkodni azon, miként csúszhatnának-juthatnának át észrevétlenül a vasfüggönyön. A búvárhajó ötlete Janban fogant meg. Tervük szerint a "felnégyelt" Németország brit fennhatóságú területére akartak átjutni. Több barátjuk segédkezett a hajó építésében, ami egy pajtában folyt az Elba melletti Decin városában. A pajta amúgy egy kommunista tisztségviselőé volt, aki mit sem sejtett arról, hogy mire készül a hajó.
A munkálatok kitartóan haladtak. Periszkópot egy szétszedett harckocsiból szerzett be a két fivér, ajtót egy ugyancsak páncélozott járműből. A búvárhajó teste 3 és fél méter hosszú, 1 méter 25 centi széles és 1 méter 35 centi magas lett. A meghajtást kézi üzeműre tervezték: pedálos tekerésű propelleresre. Már csaknem minden kész volt, amikor Jirinek váratlanul lehetősége nyílt Nyugatra menekülni, amivel élt is. Az amerikaiaknak kezdett dolgozni Németországban, idővel pedig az Egyesült Államokban telepedett le.
Öccse először úgy vélte, hogy vége a búvárhajókázásnak, ám egy barátja segített befejezni a művet. 1951 decemberében kerekedtek fel mindketten, és magukkal vitték Jan barátnőjét is. A búvárhajó egy darabig zökkenőmentesen haladt az Elbán, mígnem nekiütközött valaminek, nem moccant tovább és kezdett betörni a víz. A legénység kénytelen volt felnyitni a tetőajtót és konstatálni, hogy nekiütköztek egy külföldi hajónak, és beékelődtek a hajótest meg egy csónak közé. Útjuk véget ér - legalábbis annak önálló szakasza.
A három fiatal a süllyedő búvárhajóból vizesen és átfagyva a külföldi hajón kért menedéket. Végül is kint voltak a vízből, mert a kapitány segítséget nyújtott, és nem jelentette az esetet sem a rendőrségnek, sem a katonaságnak.
Jan ezek után 16 éven át várt a lehetőségre, hogy Nyugatra távozzon, ami 1967-ben megadatott neki, és viszontláthatta fivérét. A búvárhajókaland főhősei közül ma már csak Jan él - jegyezte meg az emlékiratokból a legemlékezetesebb epizódot összefoglaló cseh lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap