2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A legkeresettebb náci háborús bűnösök

2012. július 18. 13:58

Zentai Károly

A szintén 1921-es születésű Zentai eredeti neve Steiner Károly volt. A magyar származású ausztráliai lakos elleni vád szerint 1944 novemberében egy Balázs Péter nevű 18 éves zsidó férfit társaival együtt Budapest utcáin megkínoztak és megöltek, mivel nem viselte a zsidókat megkülönböztető sárga csillagot, amiért a korabeli törvények szerint halálbüntetés járt. Zentaiék állítólag egy laktanyában halálra verték az áldozatot, majd testét a Dunába lökték.

Zentai 1950-ben Ausztráliában telepedett le, s onnan folytat jogi küzdelmeket, hogy elkerülje a Magyarország által 2005-ben kezdeményezett kiadatását. A Wiesenthal Központ igazgatójának az a célja, hogy az általa háborús bűnösnek nevezett Zentai katonai törvényszék elé kerüljön. 2005. július 8-án az ausztrál szövetségi rendőrség le is tartóztatta Zentait, ami ellen a családja szót emelt, mondván, nem élné túl a szívbetegségben szenvedő aggastyán a Magyarországig tartó hosszú utat.

Hosszú procedúra során 2009. március 2-án Zentai átment az ausztráliai hazugságvizsgáló teszten. Az ausztrál szövetségi bíróság döntése alapján a kiadatást 2010 nyarán elvetették. Zentai ügyvédjének fő érve szerint, a magyar hatóságok hivatalosan nem vádolták semmivel, csupán szembesítésre kérelmezték a kiadatást. A bíróság úgy határozott, az ausztrál kormánynak nincs meg a joghatósága a kiadatás kérdéskörében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár