2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Felgyorsítanák a kassai gyűjtőtábor volt parancsnoka ügyét

2012. július 11. 10:30 MTI

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ azt szeretné elérni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az eljárást Csatáry László, a második világháború idején működő egyik volt kassai gyűjtőtábor parancsnoka ügyében, tekintettel az egykori táborparancsnok életkorára - mondta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi intézmény igazgatója kedden Budapesten.

A náci bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ Csatáry Lászlót tartja a legkeresettebb háborús bűnösnek az egész világon. A Fővárosi Főügyészség április 20-án közölte, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 95 éves Csatáry László ügyében Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének feljelentése alapján. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy még nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

Az utolsó esély akció - küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Efraim Zuroff elmondta: hétfőn ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. Az igazgató közölte, talált Ausztráliában egy kassai túlélőt, akinek - állítása szerint - kilenc rokonát "Csatáry küldte halálba", közülük négy esetében külön utánajárással érte el, hogy Ukrajnába deportálják őket.

Efraim Zuroff szerint 15 ezer zsidó ember 1944-es deportálásáért volt felelős Csatáry László, akinek a kegyetlenkedéseire izraeli és egyesült államokbeli tanúk is emlékeznek. Beszélt arról, hogy a holokauszttagadás fényében különös jelentősége van munkájuknak. Véleménye szerint a posztkommunista országokra jellemző, hogy nem tagadják ugyan a holokauszt tényét, de nem teszik világossá, hogy mindez kinek a felelőssége. Úgy véli, nem lehet egyenlőséget tenni a kommunizmus és a nácizmus bűnei között, mert a nácizmus egy adott nép "ipari módszerekkel" való kiirtását tűzte ki célul.

A 250 oldalas, magyar nyelvű kiadáshoz Efraim Zuroff külön előszót írt. A könyvben szerepel Kanadában, Ausztráliában és Angliában élő egykori náci háborús bűnösök elfogásának története, valamint a Zentai- és a Képíró-ügy is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár