Újabb elemekkel bővül az egri vár turisztikai fejlesztése
2012. június 19. 16:45 MTI
Az eredeti elképzelésekhez képest újabb elemekkel bővül az egri vár idén megkezdődő, 1,75 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztése és rekonstrukciója - tájékoztatta kedden az MTI-t a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ (HMIK) vezetője.
Korábban
Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése elnevezésű, az Új Széchenyi Terv támogatását élvező program keretében megvalósul az egykori provizori palota dézsmapince-rendszerének, illetve a Szép bástyának a turisztikai fejlesztése, az egykori kovácsműhely rekonstrukciója, egy úgynevezett Török-kert és a Vársétány, illetve egy játszótér, az úgynevezett Apródvár kialakítása - közölte Benedek István.
Mint elmondta: a provizori pincerendszerben egy földalatti titkos világot és bormúzeumot alakítanak ki. A megépülő fogadóépületben és három szinten, közel 1300 négyzetméternyi új kiállítótér jön létre. A Szép-bástya helyreállításának a falmaradványok megvédésén túl alapvető célja a bástya eredeti formájának jelzése, vizuális bemutatása. A bástya tetején körkilátó terasz, kálváriadomb létesül, ahonnan az egész vár és környékének egyedülálló bemutatása válik lehetségessé.
Az úgynevezett Mesterségek házát alakítják ki a vár egykori kovácsműhelyének feltámasztásával, amely a Varkoch-kapu mellett helyezkedett el. A helyreállítással kiállítási helyszín létesül, illetve egy közel 100 négyzetméteres zárt foglalkoztató tér, ahol középkori mesterségek bemutatására, kipróbálására nyílik lehetőség.
A falak konzerválásával megvalósul a bástyaudvar revitalizációja; a teraszos rendszerű területen jön létre a Török-kert és az Apródvár elnevezésű játszópark. Ugyanakkor a Dobó utcától a vár északi bejáratáig sétaút húzódik majd az alsó és a külső várfalsétányok összekötésével - ismertette a program elemeit Benedek István. A projektgazda, a HMIK vezetője június 12-én írta alá a projekt indításának zöld utat biztosító támogatási szerződést.
Az Új Széchenyi Terv keretében a kormány mintegy 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást juttatott a beruházáshoz. A pályázati önerőt a központi költségvetésből az állam biztosítja. Mindennek nyomán 2014-re egy interaktív, mozgalmas, sokszínű látványosság jön létre, amelynek falai között mindenki találhat a maga igényeinek megfelelő látnivalót, programot az évente 300-350 ezer látogatót fogadó műemlékegyüttesben - mondta akkor Berecz Erika, a HMIK szóvivője.
Az egri vár Magyarország egyik leglátogatottabb műemléke, a vár történetét bemutató korábbi kiállítást tízmillióan tekintették meg 18 év alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.