– kérdi a gyászos hangú népballada, majd így folytatja: Mikor a levelemet írom,
az ajtóm küszöbén kígyó, mellette béka van. Meresztik szemüket, s ez az én lámpásom…

Egészen félelmetes képet festenek e sorok az egyedi várról, amely mára már nem is vár, hanem kastély. Ráadásul a népdalban ecsetelt sötét hely nem is a kastélyban volt, hanem a közelében álló várbörtönben, amelyet az 1600-as években építettek (és 1946-ban bontottak el). A két épületet állítólag »földalatti folyosó« kapcsolta össze. A föld felett mesterséges dombnak tűnő börtönnek egyedisége abban rejlett, hogy egy mély kút fölé építették, az abban raboskodók pedig a föld alatt, nyirkos, fénytelen cellákban sínylődtek. A későbbi századokban felépült kastély köré kialakított gyönyörű parkhoz és fürdőmedencéhez a börtönhöz tartozó kútról csöveken keresztül vezették a vizet, a vízemelő kereket a bebörtönzöttek hajtották, mint egykor a gályarabok a hajókat. Szomorú volt tehát a rabok sorsa, de a szájhagyomány szerint a falu mindenkori s mindenható „várúrainak” is kijutott a tragikus eseményekből.

A különc gróf

Az egyedi tömlöc akkor is a középkori kegyetlen elvek szerint működött, amikor gróf Festetics Ignác 1771-ben felépítette a kastélyát. A Csornától dél-keletre elterülő birtokot Ignác úr az apjától örökölte. A korabeli források megjegyezték, hogy a „díszes kastély” mellé olyan kertet alakított ki, amelybe különleges növényeket ültetett, ezzel a rezidencia fényét tovább növelte. Feltehetően a gróf természetéből adódott, hogy ilyen egyedülálló és különc kertet alkosson, hiszen őt magát is ugyanezek jellemezték. Róla jegyezték fel, hogy egyszer annyira összeveszett a helybeli plébánossal, hogy előbb agyba-főbe verte, majd a kastély kutyaházába csukatta. A gróf annyira hitt az igazában, hogy katonái őrizete mellett a papot penitenciára küldte a püspökéhez. A püspök azonban a plébános mellé állt és az egyházból való kitagadással fenyegette meg a grófot. A fenyegetés hatására a megijedt Festetics gróf néhány nap múltán azzal küldte el egyik emberét a vasárnapi misére, hogy az a nevében nyilvánosan kérjen bocsánatot. Fellángoló természetéhez a világi ügyek is közel álltak, rajongott például a színjátszásért, s kastélyában különleges teátrumi estéket tarthatott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1822-ben a soproni színháznak olyan hatalmas díszleteket ajándékozott, amelyeket a házi színházában már nem használt. A település kegyura a napóleoni-harcok idején a francia csapatok által kifosztott jobbágyokat annyira megsajnálta, hogy nagy mennyiségű lisztet osztott szét közöttük. Egyébiránt a franciák őt sem kímélték: kastélyát kirabolták, a családi levéltárat elégették. A Festetics Ignác 1826-ban bekövetkezett halála után az uradalmat fiai örökölték, akik a birtokot három részre bontották szét. Az egyik birtokrészen ekkoriban találtak egy olyan kelyhet, amely arra utalt, hogy az ókorban azon a helyen Isis istennő tiszteletére emelt templom állt. Az Isis-kehely ma is becses relikviája az ókori emlékanyagnak.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. ősz számában olvasható.