Zsigmond László
2012. április 30. 15:35
Mohács, 1907. december 3. – Budapest, 1992. április 14.
A Mohácson 1907-ben született Zsigmond László a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett történelem szakon. A világháború végétől 1953-ig a Magyar Kommunista Párt, majd utódpártja a Magyar Dolgozók Pártjának főiskolájában tanított, az Egyetemes Történelem Tanszék vezetője volt.
Az 1949-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Zsigmond az 1950-es évek közepén a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa volt, majd az 50-es évek második felében az Akadémia Történelemtudományi Intézete egyetemes történelem osztályának vezetője lett.
Az 1961-ben és 1967-ben Akadémiai-díjjal kitüntetett történész 1960 és 1977 között – nyugdíjazásáig – az Eötvös Loránd tudományegyetem Új és legújabb kori egyetemes történelem tanszékének vezetését vállalta el.
A Századok szerkesztőbizottságának tagja 1970-ben az MTA levelező, 1979-ben rendes tagja lett. Fő kutatási területe az 1918 utáni nemzetközi diplomácia és a 19–20. századi politikai gondolkodásának története.
Főbb művei:
• A német imperializmus és militarizmus újjáéledésének gazdasági és nemzetközi tényezői: 1918-1923. (1961)
• Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához: 1936-1945. (1962)
• Franciaország 1789–1968. (1969)
• Új- és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (1970)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.