2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Húsz éve volt a lámpás népszavazás

2011. november 24. 14:06 MTI

Húsz éve, 1991. november 24-én a csehországi és szlovákiai diákszervezetek javaslatára "lámpás népszavazást" tartottak Csehszlovákiában. A kezdeményezők azt kérték, hogy aki továbbra is a közös államban akar élni, kapcsoljon be lakásában két százwattos égőt.

A televízió egyenes adásban mutatta az energetikai diszpécserközpontot, ahol két percig 550 megawattal ugrott meg az országos áramfogyasztás, ami az értékelések szerint ez azt jelentette, hogy hatmillió ember mondott igent az együttmaradásra. A fura szavazás mindazonáltal nem hatotta meg a politikusokat, s bő egy év múlva Csehszlovákia megszűnt létezni.

Csehszlovákia a vesztes első világháború után széteső Osztrák-Magyar Monarchia romjain jött létre 1918. október 28-án. Az államalakulat a két világháború között a polgári demokrácia mintaállamának számított a térségben, a nemzetiségi ellentéteken azonban nem tudott úrrá lenni. A hivatalos álláspont szerint az ország állampolgárai mindnyájan csehszlováknak számítottak, ám a szlovákok nehezményezték a cseh dominanciát, miként elnyomva érezték magukat a Csehország nyugati részén többségben lévő szudétanémetek, valamint a trianoni béke után az utódállamhoz került szlovákiai magyarok is. Az 1938-as müncheni döntés a náci Harmadik Birodalomhoz csatolta a Szudétaföldet, a következő évben pedig Hitler elfoglalta a maradék Csehszlovákiát is. Az ország keleti részén Jozef Tiso vezetésével német befolyás alatt álló "független" szlovák állam jött létre.

A második világháború után helyreállították Csehszlovákia állami egységét, bár kárpátaljai területei a Szovjetunióhoz kerültek. Az ún. Benes-dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján jogfosztottá tették a német és a magyar kisebbséget, jelentős részüket ki is telepítették. Néhány évnyi demokratikus átmenet után 1948 februárjában a kommunisták vették át a hatalmat, s bár a többpártrendszer névleg fennmaradt, könyörtelen diktatúra következett.

Az "emberarcú szocializmus" megteremtésére irányuló prágai tavaszt 1968 augusztusában a Varsói Szerződés katonai intervenciója tiporta el, az utána következő visszarendeződés (hivatalos szóhasználattal a "normalizáció") pedig hosszú időre mozdulatlanságba dermesztette az országot. A prágai tavasz követelései közül csupán Csehszlovákiának a szlovákok által szorgalmazott föderális átszervezése valósult meg: 1969. január 1-jén megalakult a saját parlamenttel és kormánnyal rendelkező Cseh Szocialista Köztársaság és Szlovák Szocialista Köztársaság, míg természetesen megmaradt a szövetségi kormány és parlament is.

Ahogy több más szocialista országban, Csehszlovákiában is a nyolcvanas évek közepén kezdett recsegni-ropogni a rendszer, de a Milos Jakes főtitkár vezette Csehszlovák Kommunista Párt foggal-körömmel ragaszkodott a szocializmus dogmáihoz, az engedményeket nem ismerő politikához. A társadalom ébredezett Csipkerózsika-álmából, az állampolgárok mind erőteljesebben hallatták hangjukat. 1989. november 17-én, nyolc nappal a berlini fal "leomlása" után a karhatalom brutálisan szétverte az egyetemisták békés prágai tüntetését.

Ez volt a fordulópont: a felháborodott emberek ettől kezdve nap mint nap az utcára mentek, és többpártrendszert, szabad választásokat, társadalmi párbeszédet, a két évtizeddel korábbi beavatkozás felelőseinek megbüntetését követelték. Még november 17-én megalakult Prágában Václav Havel drámaíró vezetésével a Polgári Fórum, Vágsellyén a Független Magyar Kezdeményezés, 20-án pedig egy újabb diáktüntetés után Pozsonyban a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) elnevezésű polgári kezdeményezés.

A hatalom lába alól kicsúszott a talaj: tárgyalásokba kezdett az ellenzékkel, lemondott a főtitkárságról Jakes, de az embereket ez már nem elégítette ki. A prágai parlament november 29-én törölte az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepére vonatkozó cikkelyt, s december 10-én új szövetségi kormány alakult, amelyben már kisebbségben voltak a CSKP képviselői. Gustáv Husák államfő a kormány kinevezése után lemondott - győzött a "bársonyos forradalom". December 21-én a CSKP rendkívüli kongresszusa bocsánatot kért az állampolgároktól, a párt kivonult a munkahelyekről, 22-én megszűnt a titkosrendőrség. December 28-án Alexander Dubcek, a prágai tavasz egykori vezetője lett a parlament, a Szövetségi Gyűlés elnöke, 29-én pedig a 70 százalékban még kommunistákból álló testület államfővé választotta Havelt.

A "bársonyos forradalmat" követő kezdeti eufória gyorsan szertefoszlott, előtérbe kerültek a belső nehézségek, és szinte azonnal felszínre törtek a csehek és a szlovákok közti ellentétek. Ennek látványos jeleként a pozsonyi parlament 1990. március végén kivívta, hogy az ország új nevét, a Csehszlovák Szövetségi Köztársaságot a szlovák nyelvű elnevezésben Cseh-Szlovák Köztársaság formában írják, hangsúlyozva a szlovákok egyenrangúságát. A vehemensebb szlovák politikusokat ez nem elégítette ki, és tüntetéseket szerveztek a független Szlovákia megteremtése érdekében.

Az 1990. júniusi, 44 év utáni első szabad választásokon a szövetségi gyűlésben a Polgári Fórum, a szlovák parlamentben a Nyilvánosság az Erőszak Ellen szerzett többséget. Az új, koalíciós szövetségi kormányt Marián Calfa, a Polgári Fórum politikusa, a szlovák koalíciós kormányt Vladimír Meciar, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezetője, míg az új cseh kormányt az ugyancsak Polgári Fórumos Petr Pithart alakította meg. A választások után néhány hónappal már ádáz alkotmányjogi viták dúltak a közös államformáról, a nemzeti köztársaságok és a szövetségi állam jogköreinek megosztásáról. A hatalmi torzsalkodások, a romló gazdasági körülmények tovább erősítették a kiábrándultságot, s egyre elterjedtebb lett a vélekedés, hogy "ellopták a forradalmat".

A kiábrándultság nyomán megnőtt Szlovákiában a nacionalista erők támogatottsága, melyek 1990 augusztusában demonstratív megmozdulást rendeztek a szlovák nacionalizmus atyjaként tisztelt Andrej Hlinka emlékére. Októberben a pozsonyi parlament nyelvtörvényt is elfogadott, amely a szlovákot tette hivatalos nyelvvé a tagköztársaságban. 1990 végén a szövetségi parlament új kompetencia-törvényt alkotott, amely meghatározta a szövetségi és a tagköztársasági szervek hatáskörét és illetékességét, a nemzetiségi ügyeket viszont szövetségi hatáskörben hagyta.

Az egyre súlyosabb gazdasági helyzet is a nacionalisták malmára hajtotta a vizet. Jellemző egy szlovák politikus megnyilvánulása ebből az időből: "Ha mi nem követeljük, senki nem adja meg nekünk azt, ami jár. Pimasznak kell lennünk." Pozsonyban egyre erősebben hallatszottak a függetlenséget követelő hangok, hamarosan létrejött a saját külkapcsolatok minisztériuma is. A helyzetet bonyolította, hogy a szövetségi államban kisebbségi szlovákok között élt a 600 ezres magyar kisebbség, amely viszont a szlovák államnyelvvé tételét kifogásolta.

1991. áprilisban kettészakadt a szlovákiai kormánypárt. Leváltották a diktátori hajlamokkal, nacionalista és szociális demagógiával vádolt Vladimír Meciar kormányfőt, helyére a kereszténydemokrata Ján Carnogursky került. Mindez nem hozott megnyugvást, szeptemberben a Hlinka születésnapján rendezett ünnepségen a legmagasabb rangú szlovák politikusok is részt vettek. 1992 elején Pozsonyban tüntetéssorozaton követelték az önálló szlovák állam kikiáltását. Mindeközben hosszas, de terméketlen tárgyalások folytak a cseh, a szlovák és a szövetségi vezetés között Csehszlovákia jövőjéről.

Az 1992. június 5-6-án megtartott választások sem hoztak ilyen téren változást: Csehországban a jobboldali-konzervatív, a szorosabb föderáció mellett elkötelezett pártok győztek, Szlovákiában azonban Meciar nacionalista, populista és szeparatista húrokat pengető a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS) jutott többséghez. Meciar még a választások előtt kijelentette, hogy két hónapon belül ki kell kiáltani Szlovákia függetlenségét, új szlovák alkotmányt kell elfogadni, majd referendumot kell szervezni Szlovákia státuszáról. A cseh kormányfő, Václav Klaus azt nyilatkozta: először megpróbálkoznak egy életképes és ésszerű, szoros föderáció létrehozásával, de ha ez nem sikerül, már csak a civilizált és minél gyorsabb válás marad.

A választásokon győztes pártok vezetői azonnal tárgyalásokat kezdtek a közös állam jövőjéről, de az álláspontok ezúttal sem közeledtek. Július 17-én a pozsonyi parlament kihirdette "a Szlovák Köztársaság szuverenitását", ezzel megtörtént az első lépés a függetlenség felé. (A határozat pusztán ténymegállapításnak minősült, hiszen a Cseh és a Szlovák Köztársaság szuverenitása a hatályos csehszlovák alkotmányban is szerepelt, a lépésnek inkább lélektani, érzelmi jellege volt.) Július 20-án lemondott a szétválást hevesen ellenző Václav Havel államfő, majd Klaus és Meciar július 24-én megegyezett abban, hogy 1993. január 1-jével megszűnik a 74 éve született Csehszlovákia, s a helyén létrejön a független Csehország és Szlovákia. (A megállapodás inkább a politikusok kívánalmát tükrözte, mivel a közvélemény-kutatások szerint a szétválást akkor a cseh lakosságnak csupán 36, a szlovák lakosságnak pedig 37 százaléka támogatta.)

A menetrendet is tartalmazó egyezmény értelmében a cseh és a szlovák parlament 1992. augusztus 30-ig befejezi a jövendő köztársasági alkotmányok megalkotását, és "szerződéseket" készít elő azokról a területekről, amelyeken közös megoldás vagy együttműködés szükséges: ilyen volt a honvédelem, a külpolitika és a gazdaság. A szövetségi gyűlésben szeptember 30-ig kellett elfogadtatni a föderáció megszűnéséről, és a javak szétosztásának rendezéséről szóló törvényt.

A pozsonyi parlament szeptember 2-án - a magyar képviselők távollétében - elfogadta a Szlovák Köztársaság új alkotmányát, ugyanez Csehországban december 16-án történt meg. A Szövetségi Gyűlés október elején módosította a kompetencia-törvényt, tovább csökkentve a szövetségi és erősítve a tagköztársasági jogköröket. Klaus és Meciar két nappal később megállapodott abban is, hogy a különváló két állam között vámuniót hoznak létre, a közös csehszlovák koronát pedig 1993 második felében váltja fel a saját nemzeti fizetőeszköz. 1992. november elején megkezdődött a csehszlovák haderő és hadfelszerelés 2:1 arányú felosztása, majd november közepén megszületett a szövetségi vagyon megosztásáról intézkedő törvény is. Mivel a csehszlovák címer a két tagköztársaság jelképeiből állt, mindkét új állam a magáét tartotta meg: a csehek az oroszlánt, a szlovákok a kettős keresztet.

Annak idején a közös himnusz is két különböző nyelvű dallam összegyúrásából született, így a "cseh versszak", a Kde domov muj? lett a Cseh Köztársaság, a "szlovák versszak", a Nad Tatrou sa blyska lett a Szlovák Köztársaság himnusza. A zászlóra vonatkozóan a szétválási megállapodás ugyan azt írta elő, hogy a közös lobogót egyik új állam sem használhatja, a csehek mégis ezt tartották meg, Szlovákiában pedig újat fogadtak el. Az államhatárt a közös belső határ mentén jelölték ki, csak néhány vitás kérdést kellett elrendezni. A kettős állampolgárságot elvileg nem engedélyezték, de a két ország állampolgárai útlevél és külön engedély nélkül vállalhattak munkát a határ másik oldalán.
A Szövetségi Gyűlés 1992. november 13-án megszavazta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnését kimondó törvényt, amelynek értelmében Csehszlovákia két utódállama 1993. január elsejétől a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. A Szövetségi Gyűlés ezután feloszlatta magát, s ezzel véget ért a "bársonyos forradalmat" követő "bársonyos szétválás" folyamata.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár