110 éve született a közvélemény-kutatások atyja
2011. november 18. 12:27 MTI
Száztíz éve, 1901. november 18-án született az Iowa állambeli Jeffersonban George Horace Gallup, a nevét viselő világhírű amerikai közvélemény-kutató intézet alapítója.
Korábban
Újságírói, majd pszichológiai tanulmányokat folytatott. Az egyetemi lap szerkesztőjeként arra intett: "Kételkedj mindenben, kérdőjelezz meg mindent, légy radikális!". Már ekkor felfigyelt arra, hogy az újságolvasók nem a címoldalt, inkább a képregényeket és színes híreket, cikkeket keresik a lapokban.
1928-ban doktorált újságírásból, majd néhány évig egyetemeken tanított, és elkészítette első közvélemény-kutatásait a Midwest című lapnak. 1932-ben került a New York-i Young and Rubicam reklámcéghez, ahol gazdasági jellegű felméréseket végzett, majd az újságolvasók összetételét és érdeklődését tanulmányozta. A vizsgálati módszereket is finomította, így ez lett az első reklámcég, amely tudományos telefonos mintavétellel mérte az országos rádió hallgatóságát.
Gallup első reprezentatív mintavételi közvélemény-kutatását 1935-ben publikálta, egyik kérdése ma is klasszikusnak számít: "Ha ma lennének a választások, Ön kire szavazna?". Nemsokára önállósította magát, és a New Jersey állambeli Princetonban megalapította az Amerikai Közvélemény-kutató Intézetet, amely 1958 óta Gallup Organization néven működik.
Közvélemény-kutatással már korábban is foglalkoztak, de a korábbi eredmények esetlegesek voltak. Az újságok a 19. században "vágja ki és küldje be" alapon próbáltak előrejelzéseket készíteni, nem egyszer eltalálva a majdani történéseket, ez azonban semmi esetre sem felelt meg a reprezentatív minta fogalmának.
Vízválasztót az 1936-os amerikai elnökválasztás jelentett, amikor a Literary Digest című hetilap - a "szokásos" módszer, tízmillió cédula kiküldése és a visszaérkezett kétmillió feldolgozása után - a republikánus Alfred Landon, míg Gallup a végül győztes demokrata Franklin D. Roosevelt sikerét jósolta. Gallup keresztmetszetet adó lakossági mintával dolgozott: kevesebb embert, de férfiakat és nőket arányosan, az iskolázottságot és az anyagi körülményeket is figyelembe véve szondázott meg. Intézménye ezzel került a figyelem középpontjába, bár legnagyobb tévedése is elnökválasztáshoz kapcsolódik: 1948-ban Thomas Dewey sikerét jelezte előre Harry S. Trumannal szemben.
Gallup a mintavételi és a kérdezési technikát fejlesztette, azok integrációját szorgalmazta, elemezte az emberek véleményét, viselkedését és cselekedeteit. Maga soha, egyetlen politikusra sem szavazott, sőt magát a szavazást is megtagadta. Nevéhez elsősorban a politikai közvélemény-kutatások modern módszereinek kidolgozása kapcsolódik, de intézete a legkülönbözőbb témákban is publikált felméréseket. A Gallup ma is a világ egyik legmegbízhatóbb független közvélemény-kutatója, amelynek világszerte több leányvállalata van. A kelet- és közép-európai régióban az első Budapesten alakult 1990-ben.
Gallup 1984. július 26-án halt meg a svájci Tschingelben szívroham következtében (az alpesi országot nemcsak hegyi levegője, hanem a népszavazások iránti vonzalma miatt is kedvelte). Szabadidejében szívesen foglalkozott családfakutatással, lovaglással és történelmi regények olvasásával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap