Interaktív szoborcsoport készül Nagyváradon
2011. november 8. 13:48 MTI
A jövő év elejére készül el Nagyváradon az a szoborcsoport, amely az egykori Holnap Irodalmi Társaság négy tagját ábrázolja. Az alkotás "interaktív" lesz: Ady Endre, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Juhász Gyula kávéházi asztalához ugyanis bárki odaülhet majd.
Korábban
A szoborcsoport alkotója Deák Árpád szobrász, aki Nagyváradnak már mintegy tíz emlékművet, emléktáblát, illetve domborművet készített, de láthatók köztéri alkotásai Nagyszalontán, Budapesten és Párizsban is.
A "holnaposokat" ábrázoló szoborcsoport a tervek szerint bronzból készül és a városközpontban, az Ady Endre Gimnázium szomszédságában kap helyet - írja a Krónika című romániai napilap keddi számában.
A művész elképzelése szerint az irodalmi alakok között egy üres szék is lesz a kompozícióban, amelyre bárki leülhet majd, és a váradi irodalmi élet, egyben a magyar irodalom nagyságaival - legalábbis bronzalakjaikkal - közös fotót is készíthet.
A Holnap Irodalmi Társaság 1908-ban alakult meg Nagyváradon. Alapítói Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka voltak. A társaság két irodalmi antológiát jelentetett meg, 1908-ban, illetve 1909-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap