Twitteren a második világháború
2011. október 11. 13:29
Augusztus 31-én kezdődött, s már több mint 300 bejegyzés szerepel a 72 évvel ezelőtti eseményeket valós időben megjelenítő hírfolyamban. A gigantikus vállalkozásba az Oxfordi Egyetem egykori történelem szakos hallgatója, a 24 éves Alwyn Collinson fogott.
Korábban
A fiatal mikroblogger vállalkozását idéző kísérletek már korábban is voltak: a Guardian például twitteren elevenítette fel 9/11 történéseit, illetve a brit Nemzeti Levéltár ugyanezzel a szolgáltatással tette közzé a háborús kabinet 1940-ben keletkezett feljegyzéseit. Alwyn saját bevallása szerint az egyszerű emberek szemszögéből eleveníti meg a világégést, amihez nem csak egy meghatározott forrást használ fel.
Alwyn napokkal előre készíti el bejegyzéseit, forrásai általában könyvek, valamint a témába vágó honlapok; a mikroblogger számos korabeli beszédet, digitalizált sajtóterméket és visszaemlékezést is felhasznál a szerkesztés során.
Az egykori történelem szakos hallgató nem történelemkönyv mintájára akarja megvilágítani a történéseket, a célja inkább az, hogy olvasói a korabeli emberekhez hasonlóan érezzék magukat. A mikroblogger szerint „könnyű az utólagos bölcsesség csapdájába esni. Abban az időben az emberek nem tudták, hogy a nácik szörnyek, vagy hogy az a háború a második világháború lesz- akkor még nem mondták, hogy első világháború, hanem nagy háborúnak, illetve a néhai háborúnak nevezték azt. A The New York Times náci propagandát tett közzé német civileket mészároló lengyel katonákról, amit az emberek elhittek.”
A mikroblogger saját bevallása szerint leginkább a háború emberi veszteségeit akarja megragadni rövid bejegyzéseiben. Ezekben el szeretne jutni Franciaország elestéig, de reméli, hogy a világméretű konfliktus mind a hat évét képes lesz végigkövetni.
Alwyn világháborúját ide kattintva lehet követni
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap