Útikönyv az egykori Moson vármegyéről
2011. szeptember 29. 14:23 MTI
Az egykori Moson vármegye Magyarországon maradt térségéről hiánypótló útikönyv jelent meg a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum igazgatójának tollából.
Korábban
Szentkuti Károly, az útikalauz szerzője elmondta: fontosnak tartotta, hogy a hajdani vármegye kultúrtörténetéről, régészeti, néprajzi emlékeiről áttekintést adjon, mielőtt különféle kirándulási útvonalakat ajánl a Hanság északi peremét, a Mosoni-Duna mentét, a Nagy-Duna térségét és a régió központját, Mosonmagyaróvárt felkereső látogatóknak.
Mosonmagyaróvárt érdekes nézőpontból, a Mosoni-Dunán és a Lajtán hajózva, valamint belvárosi séták keretében mutatja be. A Hanság északi peremén fekvő települések történetét és látnivalóit Lébénytől Hegyeshalomig végigjárva ismerteti. A Mosoni-Duna mentén kirándulókat Rajkától Kimléig kalauzolja, a Nagy-Duna és vidéke iránt érdeklődők pedig sok mindent megtudhatnak a Rajka és Ásványráró közötti térség történetéről, műemléki és turisztikai értékeiről.
Német és szlovák nyelvű szöveg foglalja össze az egyes fejezetek lényeges információit, gondolva a szomszédos országokból érkezők eligazítására. A térség természeti értékei és épített öröksége iránti érdeklődés felkeltését szolgáló, kétszáznál több fotó képaláírása is három nyelvű.
Az útikalauz a Mosonmagyaróvár Többcélú Kistérségi Társulás és a Mosonmagyaróvár Múzeum Alapítvány kiadásában jelent meg 1000 példányban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap