Őszi turnén az Etnomobil
2011. szeptember 25. 11:04
Budapest rejtett dimenzióiba repít a PLACCC Fesztivál, amelynek keretében a Néprajzi Múzeum MaDok programjának Etnomobil 2.0 nevű mobil múzeumi kiállítása is megtekinthető: ma délután két órától este nyolcig látogatható a VIII. kerületi Szabó Ervin téren.
Korábban
Az EtnoMobil 2.0. – Kiállítás, fotóműterem, archívum egyedülálló kezdeményezés. A mindössze 10 négyzetméteres mobil, lakókocsis kiállítás összeállításában a Néprajzi Múzeum által koordinált MaDok-program szervezésében 17 hazai múzeum és intézmény működött közre. Valamennyien olyan mai tárgyakat válogattak és adtak be a közös kiállításba, amely a mobilitás témáját érinti, és amelyhez vagy a muzeológus, vagy a tárgy tulajdonosa szempontjából különleges személyes történet is kapcsolódik.
Így került be a kiállításba egymás mellé többek között pl. a stoppos térkép, az útibili, a vörösiszap-katasztrófában megsérült dokumentum, a vízipipa, az autóbuszmodell, a festékszóró spray, a tamagochi, az ülőkendő, a zarándokjelvény és a Szindys hátizsák. Azt, hogy a tárgyak egyenként hogyan függenek össze a mobilitással, a kapcsolódó történetek árulják el a látogatóknak.
Az utazó kiállításban összesen 26 tárgy és történet szerepel, és mutatkozik be minden együttműködő helyszínen. A kiállítás mobil házigazdái: Frazon Zsófia muzeológus és Joó Emese múzeumpedagógus az országban minden megállóhelyen beszélgetéssel és játékkal várja a látogatókat, segít közösen összerakni a tárgy- és képmozaikokból a kiállítás üzenetét, és egyúttal inspirálja a látogatókat arra, hogy egy-egy saját tárgyuk felfedezésével megfogalmazzák saját mobilitásukat.
Az EtnoMobil 2.0 kiállítás helyszíne is különleges: a Tabbert márkájú lakókocsi "atyja", Alfred Tabbert 1908-ban született. A „karaván-pionír” néven elhíresült autószerelő, a Tabbert manufaktúra alapítója eleinte karosszériaépítéssel, majd 1937-től lakókocsi tervezéssel és építéssel is foglalkozott. Tabbert 1961-ben nyitotta meg első lakókocsi szalonját Essenben, 1967-re már 25.000 lakókocsit készített. 1978-as halálát követően a Tabbert cég továbbra is innovatív fejlesztéseiről és csúcsminőségéről maradt híres.
A vasárnap estig Budapesten látható Tabbert lakókocsi 1982-ben került első tulajdonosaihoz Christa Cuypershez és Heinrich Schillinghez Németországban. A nyolcvanas években roppant modernek számított: beépített fürdőszobával, tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, kályhával, négy fő számára fekhellyel. A német forgalmi engedély és a külsérelmi nyomok alapján egy campingben vagy egy üdülőtelken töltötte élete nagy részét. 2010-ben került Magyarországra, majd idén tavasszal a Néprajzi Múzeum demonstrációs tárgygyűjteményébe – annak első számú tárgyaként.
Az eredeti berendezés ma már nem látható, helyette egy múzeumi/kiállítási installáció épült, amiben a mozgás és a kultúra hétköznapi nézete kerül a középpontba, muzeológusok és tárgyhasználók szoros együttműködésében. A lakókocsi egybekapcsolja a témát (mozgás, mobilitás) és az installációs formát (guruló, alternatív kiállítótér), majd mobil múzeumként házhoz szállítja a mindennapi kultúra egy vékony szeletét. A kiállítás a Néprajzi Múzeum és a MaDok-programban együttműködő közgyűjtemények és kutatóhelyek közös megjelenésére teremt alkalmat, összeköti a közelebbi és távolabbi helyszíneket egymással.
A kiállítótérré alakított lakótér viszont továbbra is intim marad a vitrineket és a falakat beborító személyes tárgyak és történetek segítségével. A személyességet tovább erősíti, hogy a munka során nevet is kapott: Tabbert Lola névre keresztelték Tom Tykwer: A lé meg a Lola című német filmjének hatására. A Néprajzi Múzeum így egy új tárggyal gyarapodott, ami nem mint műtárgy, hanem mint demonstrációs eszköz, kiállítótérré változtatva indul útnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén
- Zenével reformálta meg Kronberger Lili a műkorcsolyázást
- Párhuzamosan játszott filmekben és a medencében is Bud Spencer
- Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
- Nagyon hamar a biciklisek népszerű célpontjává vált a Városliget
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap