Mozsárbombákkal datálták Zrínyi-Újvárat
2011. augusztus 11. 09:21
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának közös kutatócsoportja 2006-tól folytat helyszíni kutatásokat az őrtilosi Szent Mihály hegy északi végében, az egykori Zrínyi-Újvár környékén. A munka célja, az erődítményt elpusztító 1664-es ostrom nyomainak feltárása. Erre egyedi lehetőséget ad, hogy a török-korban, alig négy évig létező vár nem épült újjá és csak egy nagy ostrom zajlott a területen. Így a török-kori harcok nyomait őrző leletanyagot és a leletek nyom-mintázatából rekonstruálható eseményeket biztosan az 1664-es ostromhoz köthetjük. Ezzel a régészeti kutatások során szinte egyedülállóan, hónapra pontosan datálhatják a leleteket.
Korábban
2008 tavaszán a területen végzett földmunkák során négy darab ágyúgolyó került elő, melyeket a megtalálók átadták Jancsecz Lajos beleznai polgármesternek, aki azokat eljuttatta a Hadtörténeti Múzeumba. A lövedékek típusa és lelőhelye alapján feltételezhető, hogy Zrínyi-Újvár 1664-es ostroma során kerültek oda. A két 26 cm átmérőjű golyót a mérete alapján mozsárbombaként azonosítottuk főleg, hogy mindkettőn jól felismerhető volt a gyújtólyuk, amit az egyiken a megtalálók kibontották - tájélkoztatta Négyesi Lajos, a HM-HIM hadirégész osztályvezetője a Múlt-kort.
Ebből a mozgatás során fekete színű rögök formájában szóródott a lőpor maradványa. Az így nyert mintán történt az első anyagvizsgálat, mely megállapította, hogy az már nem tekinthető lőpornak, mivel a salétrom és a kén teljesen átalakult az eltelt évszázadok során, tehát a további munkák során nem kellett tartani a robbanásveszélytől. A második bomba ugyanis teljesen ép volt, ezért a szakemberek igyekeztek megtalálni azt a vizsgálati módszert, ami a tudomány számára a legtöbb információt adhatja.
"A röntgen vizsgálatra a közel 6 centiméteres falvastagság miatt nem volt lehetőség. Először egy cső alakú fúrószondát terveztünk, mellyel egyben tudjuk kiemelni a gyújtó csövet és az alatta lévő lőpor mintát. Ez a megoldás, bár érintetlenül hagyta volna a vas lövedéktestet, csak részleges vizsgálatot tett volna lehetővé. Végül egyszerűbb megoldásként a bomba félbevágása mellett döntöttünk. A lézeres vágást a gömb nagysága nem tette lehetővé. A plazma és a vízsugaras vágást azért zártuk ki, mivel a puhább lőportöltet sérülhetett volna. Végül itt is a legegyszerűbb megoldás maradt, a vágókoronggal való kettévágás, amit a Baj Zoltán Anyagtudományi Intézet munkatársai végezték el. A rendkívül kemény falat félig átvágták, majd repesztették. Így láthatóvá váltak a vas köpeny szerkezetében az öntvény lehűlése során kialakult kristály zárványok. A bomba metszetén jól látszott, hogy a gyújtólyukon beszivárgó nedvesség feloldotta a lőporszemcséket, majd a különböző anyagok a belső tér bizonyos pontjain koncentrálódtak. Erre utaltak a metszeten látható színes sávok és a néhány nappal később megjelenő kiválások."
Ekkor derült ki, hogy a gyújtócső egyik oldalán megőrződött a lőpor eredeti szemcsés állapota. Az innen kiemelt minta lehetővé tette egy lőporszemcse anyagvizsgálatát. A metszeten tapasztalt jelenségek azt bizonyították, hogy helyes döntés volt a félbevágás, mivel az eredetileg tervezett csőszondával kiemelt minta az egyenlőtlen anyageloszlás miatt nem adhatott volna értékelhető eredményeket az eredeti töltetre vonatkozóan.
"A két mozsárbombával együtt került a múzeumba két darab 17 cm átmérőjű golyó is. Ezek tisztítására csak 2009 májusában került sor, mivel először ostromágyúhoz használt tömör vasgolyónak tartottuk. Az átmérőjük azonos volt, azonban a tömegmérés meglepetést hozott, mivel az egyik 6 kg-mal volt könnyebb. Alaposabb vizsgálat után felismerhető volt az öntési gerinc és a gyújtólyuk körvonala, ami újabb mozsárbombát jelzett. A korábbi tapasztalatok után nem volt kétséges, hogy ezt is kettévágjuk. Időközben intézményünk is beszerezte a szükséges eszközt, így a munkát a Hadtörténeti Múzeum restaurátora, Prím József végezte el. Meglepetésünkre a kisebb lövedék belső felépítését a megkövesedett lőpor kiválóan megőrizte, de a vas köpeny átvágása után, a lőportöltetet is vasfűrésszel kellett átvágni. A metszeten tisztán felismerhető a gyújtócső fa része és a betöltött por finom lőpor. A gyújtócső körül mintegy 3 cm-es rétegben megőrződött az eredetileg betöltött lőpor szemcsézete. A bombák metszetein megfigyelhetők a vas köpeny belső oldala felé sűrűsödő kristályzárványok, valamint a gyújtólyukkal szemben egy vas tüskét az öntvényben."
A mozsárágyúk a mai aknavetők ősei. Meredek szögben kilőtt bombáik képesek voltak a várfalak, akadályok mögött vagy árkokban megbúvó ellenséget is pusztítani. A lőtávolságuk nem volt nagy. Rendszerint 300 lépésnél közelebb fekvő célokra lőttek, de éppen a sajátos tüzelési mód tette lehetővé, hogy az ellenséghez közel lehetett vinni a lövegeket és sánc mögött vagy földbe ásott tüzelőállásban elrejtve az ellenség szeme elől. Az irányzásuk teljesen eltért az ágyúkétól. Míg az utóbbinál a csövet közvetlenül a látható célpontra irányozták és a lövedéket a célba lőtték, a mozsaraknál az irányzónak nem kellett közvetlenül látnia a célpontot, hanem egy szögmérő segítségével a lőtávolságnak megfelelő emelkedési szögbe állította a csövet és a lövéssel a golyót a célra ejtette.
A mozsarak lövedékei között kőgolyók és vastestű bombák szerepeltek. A kőgolyókat általában mészkőből készítették és várostromoknál alkalmazták. A meredeken fellőtt, majd visszahulló kőtömeg, jelentős kinetikus energiával rendelkezett. Képes volt átszakítani a védőtetőket, többszintes épületeknél pedig a pincéig átütött minden útjába kerülő födémet. Az élőerő ellen akkor volt különösen hatásos, ha kemény felületbe csapódott ahol szilánkokra robbant, melyek félelmetes sebeket okoztak. A legjobb szilánkhatást a tömör, homogén szerkezetű márványgolyókkal érték el.
A bomba három fő része, az üreges testű vasgolyó, a lőportöltet és a gyújtócső. A vas lövedéktestet magas szilícium tartalmú anyagból öntötték, melynek hatására üvegesen kemény lett, de ezzel együtt könnyebben hasadt repeszekre. A golyó belső üregét az öntőforma közepébe helyezett gömb alakú mag körbeöntésével alakították ki, amit a gyújtólyukon átvezetett farúd tartott a helyén. Ennek végére vas csúcsot erősítettek, mely túlnyúlt a magon és az öntés során a beöntött fémbe nyúlva rögzítette. Az öntvény kihűlése után a belső homok magot a gyújtólyukon keresztül távolították el a gömbből. A rögzítő farúd vas hegye azonban az öntvénybe olvadva visszamaradt.
A gyakorlatban az öntés során jelentkező erők hatására a farúd kismértékben elmozdult, így az oldalfal vastagsága általában tapasztalható oldal irányú aszimmetria. Függőleges irányban ennél markánsabb eltérés tapasztalható a falvastagságban, ugyanis a gyújtólyukkal szembeni oldalt szándékosan vastagabbra öntik. Ennek célja, hogy a becsapódáskor a gyújtólyuk lehetőleg felül legyen és a gyújtócső ne sérüljön.
A lőportöltet kb. 2-4 mm átmérőjű, lőporszemcsékből állt, ami a lőpor égési tulajdonságainak magas szintű ismeretét jelzi. A lőpor ugyanis rétegesen, tehát a levegővel érintkező felületén ég. Ha a lövedéktestbe port töltenének, a gyújtás után méretes lángcsóvát fújna ki a gyújtólyukon, akár egy rakéta. A lőporszemcsék közötti légrésben azonban az égés gyorsan terjed és a szemcsék teljes felülete lángra lobban. Az égés folyamatosan halad a szemcse közepe felé, melynek időtartama a szemcse nagyságától függ, tehát minél nagyobb az átmérője, annál tovább tart az égés. A robbanás szempontjából az égés során keletkező gázok mennyisége és a gázképződés időtartama a fontos. Egy liter lőporból, kb. 500 liter gáz képződik. A kis szemcséjű lőpor rövid idő alatt ég el, így gyorsan sok gáz képződik, tehát a folyamat robbanás szerűen játszódik le. Ez magyarázza, hogy a lövedékbe finoman szemcsézett lőport töltöttek. Ezzel szemben, a fegyverekbe használt lőpornál az a cél, hogy a gázképződés folyamatos legyen és legalább addig tartson, míg a lövedék el nem hagyja a csövet.
A gyújtócső biztosította a lőportöltet időzített gyújtását. A gyújtólyuk átmerőjének megfelelő méretű facső furatába lőport sajtoltak. Ez a gyújtás után, egyenletes sebességgel ég végig, általában másodpercenként egy centiméteres sebességgel. A lövés előtt a tűzmester a lövedék repülési idejének megfelelő hosszúságúra vágja a gyújtócsövet, majd egy erre a célra szolgáló eszközzel a gyújtólyukba préseli. Kalapálni nem lehet, mivel összetörne a bele préselt lőpor. A lövés előtt feltöltik lőporral a mozsárágyú lőporkamráját, majd ráhelyezik a bombát úgy, hogy a gyújtócső kifelé nézzen. Kilövéskor először a cső száján keresztül, meggyújtják a bomba gyújtócsövét, majd elsütik a mozsarat.
"Az igazat megvallva a több éves kutatás után nem ért meglepetésként a bombák előkerülése" - mondta el Négyesi Lajos. "A török ostromsáncok területén ugyanis számos nagy méretű mozsárbomba repeszét találtuk meg, ezért titokban reménykedtem, hogy előbb utóbb előkerül el fel nem robbant lövedék is. A leletanyag vizsgálata során a megtisztított repeszdarabok ívelt falára puha forrasztó ón drótot hajlítunk, majd az így levett ív segítségével kiszerkesztjük a lövedék metszetét. Ez alapján a védők fegyvertárában 35, 30, 27, 25, 19 és 16 mm átmérőjű, vékony és vastag falú bombákat kilövő mozsarak voltak. A kutatások során, egy helyén, fél méteres mélységben 16 darab bomba repeszt találtunk, melyek ugyanazon lövedék részei voltak. Valószínűleg a becsapódáskor a széthasadt köpeny egy része a földbe préselődött. Mérésekkel megállapítottuk, hogy az előkerült darabok egy 30 cm átmérőjű bomba 30%-át adják, ami a teljes lövedékre vetítve, mintegy 45-47 darab, átlagosan 1,2 kg tömegű repesz szétrepülését feltételezi.
A 17 cm-es bomba repesze nem került elő a török ostromsáncok területén, így ez esetleg a törökök által használt löveghez tartozott. A nagy méretű bombák a váron kívül kerültek elő, azonban a török ostromárkok területén találtunk egy ilyen méretű repeszt. Ez alapján biztosra vehető, hogy a keresztény sereg rendelkezett és használt ilyen bombákat. Arra a kérdésre, hogy miként került a két bomba a török ostromterületre, két válasz is kínálkozik. Lehetett zsákmány anyag, ami a Kanizsánál hátrahagyott keresztény lövegekhez tartozott, de a törökök kihozhatták Zrínyivárból is, miután elfoglalták. Eszterházy Pál naplójából tudjuk, hogy a vár eleste előtti napokban az összes ágyút átvitték a Mura túlsó partjára. A lőszer egy része azonban visszamaradhatott és a törökök zsákmánya lett, akik a sáncok felrobbantása előtt kihozták a használható hadianyagot, de mivel nem rendelkeztek a bombáknak megfelelő űrméretű mozsárral, visszahagyták őket.
A repeszek előkerülési helye alapján a gyakorlati lőtávolságuk 150 méter volt. A nagy méretű mozsárbomba repesze a várudvartól kb. 200 méterre került elő, ami megfelel a korabeli katonai szakkönyvek 300 lépéses adatának."
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.
