Régészet és virtuális világ
2011. augusztus 4. 08:39
Egy mozgásérzékelős kontroller segítségével virtuális világban elevenedik meg egy jordániai régészeti helyszín, aminek lényege, hogy a szakemberek károkozás nélkül tudják az előkerülő leleteket dokumentálni.
Korábban
Igazi futurisztikus élményben lesz részük a San Diego-i Kaliforniai Egyetem diákjainak. A Jordániába ellátogató, s ott ásatásokat végző csapat a fellelt leletekről és azok pontos helyéről készül háromdimenziós felvételeket készíteni, mindezt egy átalakított Microsoft Kinect vezérlővel.
A California Institute for Telecommunications and IT (Calit2) által kifejlesztett technológia lényege, hogy gyors és pontos képeket lehet készíteni a tárgyakról, amelyek a Second Life-hoz hasonló virtuális világban jelennek meg. Ezt ma még csak belső helyeken lehet megjeleníteni, de a fejlesztők reményei szerint hamarosan a szabad ég alatt is „fogható” lesz, sőt, akár egész épületeket is meg lehet vele örökíteni.
A jordániai projekt legnagyobb előnye, hogy az előbukkanó leleteket a lehető leghamarabb lehet dokumentálni. A háromdimenziós képek igen részletes analízist tesznek lehetővé, mindezt úgy, hogy az adott tárgyi emlék fizikai környezetét felforgatnák a kutatók, ráadásul a lelet készítőjének gondolataiba is befurakodhatunk. A Calit2-nek erre is van megoldása: a StarCAVE lényegében egy háromdimenziós valóságot jelenít meg.
A Kinect további előnye, hogy sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint az ultraviola, a látható és az infravörös tartományban, a radar elvén működő LIDAR, s lényegesebb könnyebb a kezelése az ásatási helyszíneken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.