Hetven éve jelent meg a Nyugat utolsó száma
2011. augusztus 1. 15:37 MTI
"A Nyugat megindulásáig sehol sem volt otthonunk. A Nyugat azért jött létre, mert az előttünk járó generáció tudni sem akart rólunk." A későbbi szerkesztő, Babits Mihály emlékezett e szavakkal a 20. századi irodalmi, művészeti, szellemi élet korszakot jelentő folyóiratának indulására. Hetven éve, 1941. augusztus 1-jén jelent meg a Nyugat folyóirat utolsó száma.
Korábban
A Nyugat 1908. január 1-je és 1941. augusztus 1-je közötti megjelenése a magyar művelődéstörténet egyik legjelentősebb időszaka volt. A folyóiratot a költő, kritikus Ignotus, a politikai-közgazdasági cikkeket jegyző Fenyő Miksa és a biztos értékítéleteiről ismert kritikus, Osvát Ernő alapította. A főszerkesztő Ignotus lett, szerkesztőként Osvátot és Fenyőt jegyezték, de igazán meghatározó szerepe Osvátnak volt.
Az első szám 1908. január 1-jén jelent meg, a borítólapon Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme látható, utalva a literátor hagyományokra. Az első számban jelent meg Ignotus programadó, irányt mutató írása, a Kelet népe, emellett olvasható Ady A magyar Pimodán című tanulmánya, a Figyelő rovatban pedig többek között Gellért Oszkár írt Szabolcska verseiről. A lap eleinte pár száz példányban jelent meg, jelentős anyagi támogatást Hatvany Lajostól kapott.
Célja, amely címadásában is megjelent, a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, legfőbb szempontjának az irodalmi értéket tekintette, szellemiségében a politikai, kulturális progressziót támogatta. A 19. század végének új stílusirányzatait és a nyugati irodalom legfrissebb törekvéseit egyaránt segítette az érvényesülésben.
Osvát tehetségfelismerő képességének és következetességének köszönhetően a régiek mellett számos fiatal szerző kapott publikálási lehetőséget. Az első nemzedékhez Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Karinthy, Kaffka Margit, Móricz, Csáth Géza tartozott, a húszas években lépett fel a második nemzedék, Szabó Lőrinc, Németh László, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre, a harmadik nemzedékhez tartozott Radnóti, Weöres, Vas István. Kritikusok és esszéisták új csoportja is innen indult, Bölöni, Schöpflin, Gyergyai, Szerb Antal, Cs. Szabó László - csak néhány név a legnagyobbak közül.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az első világháború idején a háborúellenes küzdelemben is szerepet vállalt a lap, írásai a humánum védelmében fogantak. A húszas években a folyóirat szellemisége nagyjából egységesnek volt mondható, Osvát helyett Babits lett a szerkesztő, az új nemzedék megjelenése is biztosította a lap egyenletesen magas színvonalát.
1929-ben Osvát öngyilkos lett, Ignotus lemondott a főszerkesztőségről, a lap labilis anyagi helyzete tovább romlott. Móricz Zsigmond vállalta, hogy rendezi az adósságokat, cserébe szerkesztői rangot kért. Babits és Móricz mellett Gellért Oszkár lett a harmadik szerkesztő, de szerepe nem volt jelentős. Móricz a prózai részt gondozta, Babitsé volt a kritika és a líra. Számos vitájuk támadt, 1933-ban Móricz is elhagyta a lapot, amelyet Babits ettől kezdve gyakorlatilag egyedül szerkesztett.
1941. augusztus 4-én, három nappal az aktuális szám megjelenése után meghalt Babits, s mivel a megjelenési engedély kizárólag az ő nevére szólt, a Nyugat is megszűnt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 17. A náci Németország jellemzői](/ih0Ax/label/.cut-640x400/808.jpg)
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)