Kötelező a melegek történelmének oktatása Kaliforniában
2011. július 21. 11:43
A kaliforniai kormányzó ráütötte a pecsétet arra a törvényre, amely arra szólítja fel az állami iskolákat, hogy az órákon térjenek ki a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű közösségek történelmére is.
Korábban
A törvény – amely valószínűleg az első ilyen jellegű iránymutatás az Egyesült Államokban – azt is leszögezi, hogy a pedagógusoknak a hátrányos emberek szerepéről is felvilágosítást kell adniuk a tanulóknak.
„A történelemnek őszintének kell lennie” – jelentette ki Jerry Brown, Kalifornia állam demokrata kormányzója. „Ez a dokumentum módosítja a hatályban levő törvényeket, tiltja a diszkriminációt, és biztosítja, hogy az összes, különböző hátterű és szexuális irányultságú amerikai részese legyen a történelemnek” – tette hozzá.
A hatályos kaliforniai törvények megkövetelik az állami iskoláktól, hogy az órákon többek között a bennszülött amerikai törzsek, az afrikai-amerikaiak, a mexikói-amerikaiak és az ázsiai-amerikaiak történetei is hangozzanak el.
„Ma történelmet csináltunk Kaliforniában azzal, hogy kijelentettük: nem zárhatjuk ki a tankönyvekből a LGBT-csoportokat (Lesbian, Gay, Bisexual and Transgender)” – magyarázta Mark Leno szenátor, a törvény értelmi szerzője, majd hozzátette: a rendelkezés jövőre fog hatályba lépni, igaz, a tankönyvek átírására csak 2015-ben kerül sor.
A törvényt természetesen felháborodva fogadták a vallási csoportok, köztük a Hagyományos Értékek Szövetsége (Traditional Values Coalition) lobbiszervezet, amely mint elmondta, 43 ezer egyházat képvisel. „Felháborító, hogy Brown kormányzó megnyitja az osztálytermeket a homoszexuális aktivisták számára, s belesulykolja ezeket a diákok fejébe” – írja közleményében Louis Sheldon, a szervezet elnöke.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- New Yorkban is elismerést aratott Gundel Károly étterme 20:20
- Gróf Batthyány Lajosné élete 18:05
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye 17:09
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos 14:20
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal 14:05
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20