Még mindig sok az előítélet a sátánistákkal kapcsolatban

2011. június 3. 08:54

Nagy bizalmatlanság övezi az 1966-ban alapított Sátán Egyházát, a követők továbbra is rejtőzködnek, mivel attól félnek, hogy nyilvános kiállásuk rossz hatással lenne magánéletükre és karrierjükre.

Korábban

A Sátán Egyházával kapcsolatban tele vagyunk téves értelmezésekkel. Sok embernek a sátán a gonosz szinonímiája, s szerintük a követők véres, nem egyszer csecsemőáldozatokkal tisztelegnek „istenük” előtt. Semmi sem áll ennyire távol a valóságtól – állítja Cimminnee Holt, a Concordia Egyetem Vallástudományi Tanszékének végzős diákja, aki Halál és haldoklás a sátánista világképben címmel írt tudományos cikket a Journal of Religion & Culture-ban.

A kutató szerint a szekta jogkövető, új ateista vallási mozgalom, amelynek népszerűsége a marginális társadalmi rétegek körében mutatható ki. „Minél jobban beleástam magam a történetbe, annál több olyan információra leltem, amire nem számítottam” – nyilatkozta Holt. Anton Szandor LaVey alapító először 1966-ban állt elő a bejelentéssel: megalakult a Sátán Egyháza. Az agresszív külsejű showman ezzel nemhogy megingatta, de két lábbal rúgta ki a status quo lábát: a sátán imádatát hirdette, miközben a szó héberül eredetileg vádlót (ellenség) jelent.

Holt doktori disszertációjához jelenleg a Sátán Egyházának etnográfiai jellegét és a sátánisták mindennapi életét kutatja. „Bárkivel beszélek, annak azonnal kiül az arcára az aggodalom. Ezt nagyon érdekesnek találom: még a mi szekuláris társadalmunkban, ahol azt mondjuk, nem hiszünk a gonoszban, már a szó kiejtése is ilyen feszültséget kelt” – nyilatkozta a kutató. Ez abból a zavarból ered, amely az Egyház követői és a deisztikus sátánista nézeteik körüli anomáliákat övezi – ezért az Egyház sem exponálja magát, nem ad ki semmilyen információt tagjairól, akik egyébként sem osszák meg nézeteiket a nagy nyilvánossággal, mondván, félnek, hogy az irányukban tapasztalható előítélet befolyással lehet karrierjükre és családi kapcsolataikra.

„Az egyének maguk dönthetik el, hogy kiállnak-e, és azt mondják: vállalom a hitemet. A legtöbb esetben ezt nem teszik meg, ennek pedig több oka is van” – magyarázta Holt. „Ha ezt nyíltan vállalják, abból még bajuk eshet” – tette hozzá. A kiterjedt, régóta tartó kutatás ellenére Holt csak két magas rangú, nevüket elhallgató vallási tisztviselővel tudott kapcsolatba lépni, igaz, az ő válaszaikat is tartalmazza a kutatásról készült dolgozat.